Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896
A jó karban lévő kőhengernek is megvan a maga története; megérdemli, hogy egy kis füzet állításait ideírjuk: „Az oszlopok közül egy a püspöki lak udvarán sokáig használatlanul hevert, míg végre a legközelebbi időkben újólag megfaragtatva, a téres vásárpiacra vitték, hogy ennek közepén mint lámpatartó díszelegve, messzeterjedő világával sokáig emlékeztesse még a magyar nemzetet a leélt jó világra, melyben e város hajdani polgárai oly gyakran részesülének." A kis füzet nagy világítóerőt tulajdonít annak az egy szál petróleumlámpának, mely az oszlopon égett, ha ugyan az égetéshez ki nem fogyott a petróleum. Téved azonban a kis füzet, hogy csak egy ilyen oszlop maradt - van még egy a keresztesi határban: jelzőkőnek használják. A vértanú emlék kidolgozásában nem sok művészi érzék nyilvánult. Széles talapzatból emelkedett az oszlop, amelynek tetejét négyszögletes kőlap borítá, és így a nép találó elnevezése szerint úgy festett, mint egy gyertyatartó. Ezt az esztétikai hibát sok év után a társadalom áldozatkészsége javította ki. A párkányon most már turulmadár van, amint vergődik, hogy lábáról a láncot letépje. A szabadságharc eszményét megörökítő szép kompozíció Bory Jenő munkája. 55 Az 1888. augusztus 14-én felavatott emlékoszlop alapkövében ott van az okmány, mely a vértanúk haláláról és a szobor tervezőinek működéséről szól. Az elsőt ismerjük már a szabadságharc történetéből, a másodikra vonatkozólag pedig csupán azt kívánjuk konstatálni, hogy a szobor létesítése Havranek József, Nagy Ignác és CsitáryG. Emil'nevéhez fűződik. 1888. május 19-én szép ünnepélynek lehetett volna részese Székesfehérvár, ha az intéző körök megbecsülik a múltak emlékét. Ekkor volt kétszáz esztendeje, hogy Székesfehérvár felszabadult a török iga alól, és megkezdette új életét. Pauer János megyéspüspök volt az egyetlen, aki történelmi érzékével óhajtott volna ünnepséget rendezni a városban, sajnos, hogy az ő lelkesedését csakis a Te Deum és a történelmi prédikáció szolgálhatták. Pedig a közgyűlés ilyen határozattal felelt Pauer János átiratára: „Amennyiben az említett napon a hazaszeretet élesztése szempontjából egyéb ünnepélyességek rendezése is célirányosnak mutatkoznék, ez irányban teendő intézkedéssel a tanács bízatik meg." Ez a határozat ad acta került, mert nem volt, aki végrehajtását sürgesse!
