Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896

az oly hihetetlen, oly nagyszerű, oly magasztos volt.«" Mindennek most már csak emléke él, hiszen még a fotográfiák is elpusztultak, melyeken a székesfehérváriak fogadtatása az Adamidi mólón, a tengeri kirándulás, a Nil és a Max Ferdinánd hajó kikötése, a fiumei díszebéd voltak láthatók. De a hatás, bár a külsőségek eltűntek, állandó maradt mind Székesfehérvár, mind Fiume részéről, mert ez a látogatás lényegesen közrejátszott a magyar szellem megszilárdításához, és közelebb hozta Fiumét a magyar szellemhez. Székesfehérvár talán sohasem tett nagyobb eredményű dolgot, mint akkor, midőn az ünnepi lakomán Havranek József ezt mondotta:

43 „Ne vegyék uraim kérkedésnek, ne vegyék nemzetiségi törekvésnek, mi pusztán látogatásunk emlékét akarjuk ténnyel megörökíteni, midőn alapítványt teszünk le podesztájuk kezébe oly célból, hogy ennek kamatait a magyar nyelvet rokonszenvvel tanuló, szegénysorsú fiumei fiú élvezze. Fogadják e csekély anyagi áldozatba került tettünket szívesen, keressék intencióját azon rokonszenvben, melyet mi, magyarok, a fiumei olasz nyelvű magyarok iránt érezünk, s ha szavunk őszinteségében bíznak, úgy megbocsátanak a magyarnak, ha nyelvét, egyedüli kincsét méltatásra ajánlja." A visszatérés külsőségeiről egy szemtanú ezt mesélte nekem: A búcsúzás jelenetei örökké feledhetetlenek lesznek. Az összes kivonult tűzoltóság, a pompicek csapata, a rendőrök, katonák s a bizottsági rendezők megfeszítve minden erejüket, nem voltak képesek a sok ezernyi meg ezernyi népet visszatartani a peronról, s egy perc alatt ember ember hátán tolongott a roppant pályaudvaron. A fiumei zenekar zenéje fölharsant, majd megható beszédekben búcsút vőn egymástól Ciotta podesta s Havranek polgármesterünk; s midőn megölelték egymást, sok szembe könny gyűlt, s riadt az evviva, éljen szüntelen. Midőn Havranek a kupéba szállt, a fiumeiek gyönyörű óriás babérkoszorút nyújtottak át neki 11 méter arasznyi széles nehéz selyemmoir aranyszegélyű, rojtos szalaggal Fiume színeiben, melyre pompás kézi aranyrajzmüvei ez volt írva: „Ricordo Giorni 14. 15. 16. maggio 1882. Fiume alla citta sorella Albareale." (Emlékül 1882. május 14., 15., 16. napjain Székesfehérvár testvérvárosnak.) Hogy ez a látogatás minő érzelmeket szült és honosított meg Székesfehérvár lelkületében, talán legjobban igazolhatja a köszönőlevél, melyet a rendezőbizottság a hazaérkezés után küldött Ciotta podestának. Ezt mondja a többi között: „Meg fogjuk őrizni tisztán s nemesen a barátság és szeretet emlékét, oltárt emelünk szíveinkben számukra, és ezen oltáron a Fiume város önzetlen lakosai iránt érzett s táplált lángoló szeretetünk tüze örökre égni