Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896
Az országos gyászból Székesfehérvár kivette részét, és a szokásos külsőségeken kívül a következőket rögzítette közgyűlési jegyzőkönyvében 24 a nemzet halottjáról: „A közönség a legbensőbb hazafiúi fájdalomtól áthatva veszi tudomásul azon megrendítő csapást, mely hazánkat legnagyobb fiának gyászos elhunytával érte, s tekintvén a mély bölcsesség és szellemi nagysággal társult átnézhetlen polgári erényeket, tekintve negyven évet meghaladott szeplőtelen politikai pályát, melynek tartamán, sőt egy hosszú életen át nagy hazánkfia, Deák Ferenc, mint az isteni gondviselés által századok ritka tüneményeképp kirendelt férfiú, nem ismert nemesebb hivatást, mint a törvények mély tisztelete mellett hazáját s királyát a leghívebben szolgálva, a magyar nemzet boldogságát, annak erkölcsi s anyagi jólétét az alkotmányos szabadság és jogegyenlőség terén előmozdítani, eszerint hódolva a szellemi fenség, állami bölcsesség, önzetlen hazaszeretet és páratlan polgári erények eme nagysága előtt, nagy hazánkfia, Deák Ferenc magasztos emlékét - kit különben 1841 óta díszpolgáraként is volt szerencsés tisztelhetni - ez ős királyi város egyhangú elhatározása jegyzőkönyvileg ünnepélyesen megörökíti." A Vörösmarty Kör is szép szavakkal rögzítette Deák Ferenc nagyságát. A Vörösmarty Kör - miként jegyzőkönyvében olvassuk - „ezen intézkedést nem képzelt formaságnak érzetében tette, de ama fájdalom szent erejénél fogva, mely egyedül képes több napra megállítani egy egész nemzet szívverését és minden egyes szívnek áramlatait, mintha egy szív dobbanása volnának, egy irányba vezetni. Hogy ha egykor a történész bármily csekély jelentőségű irományok között is kutatna, meggyőződhessék, hogy a fájdalom s kegyeletnek e szomorú napjain nem volt papír, amelyre tinta folyt anélkül, hogy Deák Ferencért érzett kegyelet és fájdalom helyet ne talált volna. Hogy a magyar nemzet, ha soha máskor nem, egy úton jár, a fájdalom útján, midőn egy nagy halott lábai alatt áll, ki a nemzetnek szentelte becsületességét és honszerelmének megáldott gondolatait. A magyar nemzet tudja, hogy az emlék, melyet Deák Ferencnek szentel, a tisztesség, melyet neki ad, a nemzet tisztességei között foglal helyet, s az érdemet, ha egyébbel nem tudja, megjutalmazza halhatatlan szeretetével s nagy példáinak örök felállításával. Legyen a hant fölötte oly könnyű, amily súlyos rajtunk a fájdalom; egyet elnyert tőlünk s önmagától, hogy amit a halál adott neki, azt az élet többé el nem veheti!" A helyi társadalom maradandóan akart áldozni Deák Ferenc nevének, és a Vörösmarty Körben, amely minden nemes gondolat székhelye volt, február 13-án Fittler Béla a következő indítványt tette: Indítson a
