Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

ván főbíró és Linzer Vilmos tiszti ügyész a helytartótanáshoz föllebbeztek, mert a tanács a választott polgárság véleményét nem hallgatta meg a döntés előtt. Ámde a tanács még a helytartótanácsnak is ellentmondott, mert kötelezte a leirat a hatóságot arra, hogy a választott polgárságot meghallgatni köteles, teljesítette ugyan a parancs intézkedését, de a saját kiváltságát sértő rendelet ellen panasszal fordult a királyhoz. Hasonló viszonyokat találunk egyébként 1839-ben is, amikor a zsidóság megtelepülési jogának egyes fázisai teljesen ilyen keretben mozogtak. Sőt a város ekkor a helytartótanács döntését alkotmányjogi sérelemnek is tekintette, miként a jegyzőkönyv mondja: „A kegyelmes parancsolatban az alkotmányilag és Ő Felsége hittel erősített szent szava által biztosított városi szabadságlevél, mint a városi igazak főtalpkövének lényeges sérelmét látván, a fennforgó sérelmet az alkotmány engedte úton az országgyűlés elejbe sérelemképpen felterjeszteni kívánja."

41 De maga a választott polgárság is sok panaszos jelentést küldött a tanácsi határozat ellen a helytartótanácshoz, a Kereskedelmi Társulat pedig, mint jogaira féltékeny, zárt testület, egyáltalán nem akart még jóval később sem helyet adni soraiban a zsidó kereskedőknek. Mellőzöm ezt a hosszú perpatvart, amely sok évre terjed, és amelyről igen érdekes adatok olvashatók Vértes József: Kétszáz esztendő

42 című munkájában. A végeredményt úgy is tudjuk: ma már a letelepülés és kereskedelem szabad. 1838. március 13-án nagy csapás érte Pest városát. Székesfehérvár egykori diákja, ekkor már koszorús költő jellemezte ódájában a pusztulást: Hol népes házsorok Jegyzék az utakat, Most vad moraj között Fut gyilkos áradat. Rémséges jaj kiált Ingó falak megöl, Rémesb a hallgatás, Midőn a ház bedől. S omlott házak felett Élők s holtakon Örvényesen kereng S indul e hab habon.