Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849

Elindulás előtt a szeminárium templomában Farkas Ferenc nagypré­post misét mondott, majd a Megye téren összegyülekezett nemzetőrség előtt ugyancsak Farkas Ferenc, továbbá Haáder - most már Hadhalmi ­Pál buzdító beszédet intéztek a távozókhoz. Boross Mihály följegyzése szerint ekkor mondotta Farkas Ferenc azokat a szavakat, melyeket a szé­kesfehérvári szóhagyomány mai napig megőrzött: „Menjetek, menjetek! Krisztus urunk is honvéd volt, mikor a szabadság és világosság országát felállította, s annak fennmaradásáért életét áldozta." A búcsúbeszédek után felhangzott az eskü újólag, és élénk zeneszó­val, a nagy közönség kísérő részvételével indultak útra nemzetőreink, akiket Lepsényben Fodor Lajos mezőföldi szolgabíró lelkes szavakkal üd­vözölt; innen Veszprém megye fogatain tették meg útjukat Siófokig. Megemlítjük, hogy a nemzetőrök zászlaját, amelyet magukkal vittek, a városunkban sokáig élt báró Horváth Oktávia adományozta. Ezen haza­fias szellemű időkben a nemzetőrök őrnagya Zubor Antal volt, miután a képviselővé megválasztott gróf Batthyány István ezen tisztséget letette, kormánybiztosunk gyanánt pedig Salamon Lajos működött. Hogy Székesfehérvár városa tőle telhetőleg mennyire gondoskodott a távozó nemzetőrök és önkéntesek anyagi helyzetéről, és hogy meny­nyire biztosítani akarta jövőjüket, leginkább igazolja azon kötelező, amelyet minden nemzetőrnek az indulás előtt kézbesítettek. Szólt pedig ez a fontos okirat ekképpen: „Székesfejérvár szab. kir. város közönsége az 1848-iki július 29 én, augusztus 4 én és 18 án tartatott közgyűlésekben hozott végzések foly­tán hitelesen biztosítja ezennel a haza védelmére táborba önkéntesen kiindult N. N. nemzetőr urat a következő hatósági kedvezményekről: 1. Kiindulása napjától kezdve, míg hatóságilag visszahívatva haza érkezik, naponta a kincstári nyolc ezüst krajcáron, vagy illetőleg katonai hivatalához mért kincstári fizetésen felül még tizenhat ezüst krajcárokat, mint napidíjat fog húzni. 2. Ha eltávozásával a családja élelemkereső nélkül marad, családjá­ról távolléte alatt a hatóság fog gondoskodni. 3. Ha ebbeli távolléte alatt megbénul, a hatóság anyagilag illően fog róla gondoskodni, vagy ily állapotja mellett ellátható hivatalt adni. 4. Ha elesnék, özvegye hatóságilag gyámolíttatni, árváinak pedig illő felneveltetéséről a hatóság fog gondoskodni. 5. A hatóság ellátja alkalmatos szuronyos fegyverrel, tölténytokkal, kapszlitartóval, köpönyeggel, ruhazsákkal, föveggel, ösmertető jellel, az illető bogrács, kobak, ásó, fejsze és baltával.

Next

/
Thumbnails
Contents