Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

területén 704 ökröt, 897 lovat, 1150 tehenet és 1192 gulabéli szarvasmar­hát írt ösze a járvány előtt, tehát a gazdálkodás és az állattenyésztés na­gyon is virágzott. 16 A járvány emlékét a felsővárosi plébánia területén a Vendel kápol­na hirdeti, amely közadakozásból létesült. 17 (A skót királyi családból származó Vendel bencés apát tudvalevőleg a pásztorok védőszentje.) 1813-ban a város harminc lovast állított teljes felszereléssel az in­szurrekció szolgálatába. A lovakért 6000 forintot fizetett a hatóság, és a lovak árával együtt 10 404 Ft 43 krajcárba került a harminc lovas felsze­relése. A katonáknak mindennap 24 krajcárt fizetett fejenként a város, míg a zenészek (úgy látszik, ők is az állandó létszámhoz tartoztak) 36 krajcár zsoldért fújták a trombitát, a kirurgust ellenben a besorozott ka­tonák megvizsgálásáért 24 forinttal fizették meg. 18 Nagyon jellemző és sok érdekes dolgot foglal magában az ársza­bás, 19 melyet a vármegye 1813-ban a városi hatóságnak is megküldött, hogy minden elképzelhető tárgyat szigorúan a megszabott áron adjanak el a vármegye és a város területén. Benne van ebben az árszabásban minden, a ruhától egészen a patkószegig, a mezei munkások bérétől az aranyművesig minden elképzelhető iparág, ott a házi cselédek fizetése is, amely például 35 forint volt évenként a szakácsnénál, és 30 forint a szobalánynál. Legérdekesebb azonban a vendéglők árszabása, amelynek néhány pontját ideiktatom: „Szállás a székes Fejérvári vendégfogadóban 1/ Egy szobáért, ha a vendég egész 24 óráig mulat benne, gyertya nélkül, 45 krajcár. 2/ Egyszeri illendő fűtés, 20 krajcár, istálló egy napra egy lótól, 3 krajcár. Tartás a Fejérvári Vendégházakban 1/ Egy portió jóféle leves, 3 krajcár 2/ Tehénhús szósszal együtt, 6 krajcár 3/ Tzuspeisz, 7 krajcár 4/ Betsinált, ide értve a böjtit is, 10 krajcár 5/ Tésztás, 8 krajcár 6/ Rostélyos vagy vesepetsenye, 6 krajcár 7/ Disznóhús, 10 krajcár 8/ Tsibe, 10 krajcár 9/ Liba vagy kátsa, 10 krajcár

Next

/
Thumbnails
Contents