Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

ván. A nők vagy (a hivatalos elnevezés szerint) a fehérszemélyek közül Murányiné Lefebre Teréz, Déryné Széppataki Róza, Thellerné Ludvig Borbála. A karmester vagy Muzsika direktor Neunherz Antal. A társulat október 21-től október 29-ig a következő darabokban lépett föl: Sámson, bohó Misi de Hájas, Berényi Jolánta, Tudomány többet ér a szépségnél, Galotti Emília, Themistocles, Tölgykoszorú. A megnyitó előadás október 21-én volt. Ennek a napnak a történetével, mert a magyar szó ekkor hangzott fel először színpadunkon, részletesebben foglalkozunk. Prológ vezette be az előadást.

11 Ez a prológ egykorú lap szerint így hangzott: „Dicső királyaink ezen hajdani színhelyén, a magyar nemzetnek egykori fővárosában, a nemzeti nagyságnak és fényességnek emlékeztető jelei közt hazafiúi örömmel lép fel ma, legelőször a Nemzeti Társaság ezen Játékszínre, hogy a közönséges mutatványoknak szokatlan gyönyörűségét édes anyai nyelvünkön éreztesse. Ezen fényes gyülekezet, melyet szerencsénk vagyon mély alázattal tisztelni, már előre is kezességet nyújt a theátrumi társaságnak, hogy oly nagylelkű hazafiak, s nemzetünknek oly érdemes leányi előtt fogja adni mutatványait, kikkel még a csudás régiség is kérkedhetnék. A mai játékszínnek tárgya egy oly király választása lészen, ki a tudományoknak fényt, a nemzetnek nagy nevet, magának elenyészhetetlen dicsőséget szerzett. Az elindulásban azon lészen a társaság, hogy oly elevenen tüntesse szembe a nemzeti léleknek nagyságát, hogy ki-ki büszkélkedve érezhesse, hogy magyar." A falaink között játszott első magyar színdarab teljes címe ez volt: Mátyás király, vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek jutalma. Nemzeti érzékenyjáték három felvonásban, írta Szentjóbi Szabó László. Az a kis tanulmány, amelyet Gyulai Pál írt a színdarabról,

12 érdekesen világítja meg Szentjóbi Szabó László életének vázlatos leírásával együtt azt a színművet, amely Ferenc császár koronázására készült, mégpedig hazafias célzattal. Jellemző egyébiránt, hogy a színdarabot még a negyvenes években is többször adták, különösen az országos és a vármegyei ünnepélyek alkalmával, sőt 1834-ben dalművet, operát készítettek belőle, az eléggé kifejező zenét Heinisch József és Arnold György szerkesztvén. Kulcsár István társulatának székesfehérvári előadásairól ezt olvashatjuk az egykorú Almanachban: „Fejérvár az, hol szerencsés volt a Magyar Társaság az ottani magyarságban feltalálni a régi magyaroknak igaz nemzeti lelkét." Valóban szép dicséret, büszkék is lehetnek rá őse-