Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK

Attól a perctől kezdve, hogy Lórodi átlépte Orsovánál a magyar határt, sorsa egybeforrott az emigráció ismert történetével. Kiutahiába internálták a menekülteket, ahonnan Lórodi továbbra is fönntartotta az ekkor már Franciaországban tartózkodó régi bizalmasával, Szemerével az összeköttetést. Szemere többször említi emlékirataiban, hogy Lóroditól levelet kapott, sőt 1850. október 3-ról kelt levelét teljes szövegben is közli: „ Kossuth - írja Lórodi Szemerének - a tétlenség mély álmát aluszsza, és a fényes múlt kábító emlékén rágódik. Minél tovább nézzük őt, annál inkább meggyőződünk, hogy Neked, kinek hazafisága kétségtelen, tudományosságod fényes hírű és munkásságod csüggedetlen, a hazában kizárólagos népszerűségre van szükséged, hogy hazánk hajója biztosan partra jöjjön az időben, melynek jönnie kell, és melyet közeinek remélünk; a működés ez értelemben itt és innét, a mennyire lehet tovább, megkezdődött/

7 A Kiutahiába internált menekülők tudvalevőleg csak 1850. szeptember l-jén nyerték vissza szabadságukat, s indulhattak a Missisippi hajón, amelyet az Amerikai Egyesült Államok bocsátott rendelkezésükre. Útközben mindenütt, de leginkább Gibraltárban és Lisszabonban a legnagyobb kitüntetéssel fogadták az emigrációt, amelynek végső célja Amerika volt. Lórodi Eduárdnak fönnmaradt iratai között egy kis nyolcadrét alakú, tábla nélküli jegyzőkönyv van, amely - török, francia és angol nyelvtani gyakorlatok mellett - épp erre az útra nézve foglal magában naplószerű följegyzéseket. A napló írónnal van írva, szövegét az idő már részben elmosódottá tette, de eléggé olvasható. 1851. szeptember 1jén kezdődik, midőn az emigráció útrakel Kiutahiából, és végződik október 13-án, midőn Amerikába indultak. A tíz lapra terjedő naplót történelmi fontossága miatt a lehető teljes szövegben közlöm, annyival is inkább, mert még sehol sem látott napvilágot: „1850. szeptember 1. Kiutahiából kiindultunk valamennyien, köztük én és Hászmán. Előtte való nap éjjel meghalt Kovátsné gyermeke, eltemették a keleti részen, két fa között. Dinnyési tort adott, és midőn az árát kérdezték, mondta, magyar ember az utolsó tiszteletet pénzért teszi-e? Ő pedig ott maradt Kiutahiában neje miatt, talán sohasem látják egymást. A török gazda és a Katardtsi is velünk ettek. Hászmán és Áts később jöttek. Kossuth és Vérezel számára sátrak állíttattak. 2- án. Todurga-íáházak, sáska pusztított, ki is kelt, nem fél a nép a jövő évre, mert ha kikél, elröpül. 3- án. Barandsik - igen gazdag mezőváros, egy nagy katlan elején. A fenyveseket elhagyván, igen szép völgybe jutunk, hol a Karat forma víz