Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849
Gyula ottani plébános írta meg részletesen, még élő szemtanúk elbeszélése szerint. Héringh Ignác tehát egyedül maradt, de eltávozott két társa helyett dolgozott. Egymásután elfogatta Haáder (Hadhalmi) Pál polgármestert, Koriig József városbírót, Kolossván/ Miklós tanácsost, Ullmann Ferenc nemzetőri kapitányt, Fekete Jánost, Breznyánszky Jánost, Nyikos Györgyöt, Király Józsefet, Petrás Pétert, Miháli Józsefet, Rákos Györgyöt és Kubiczy Istvánt, mert részeseknek tartotta őket az augusztus 10-i események előkészítésében. Valamennyit azután megvasalva, erős katonai fedezettel a szomorú emlékű Újépületbe szállíttatta, és csak hosszabb vizsgálati fogság után nyerték vissza szabadságukat. Ezen bebörtönzött székesfehérváriakról König Mór is megemlékezik „Streith Miklós emlékezete" című kisebb munkájában, úgyszintén ott találjuk nevüket abban a jegyzékben is, amelyet Károli/ János nagyprépost édesatyja állított össze fogoly társairól. Igen érdekes és jellemző ezen időkben a városi jegyzőkönyvnek följegyzése. Héringh Ignác elrendelte ugyanis, hogy a távol levő tisztviselők azonnal térjenek vissza, foglalják el állásukat. Linzer Vilmos, aki előzőleg Pesten volt kiküldetésben, augusztus 19-én válaszol jelentésével, és a jegyzőkönyv egész terjedelmében tartalmazza az indokolást, hogy „a város körében előforduló események miatt Buda-Pest és városunk között a közlekedés végképen megszakadván és csász. kir. katonaság által elzáratván Buda-Pesttől, ennélfogva közkívánat dacára azonnal vissza nem térhettem." Ezzel szemben egy szóval sem emlékezik meg Hadhalmi Pál és Koriig József visszatérésekor november 4-én annak okáról, amelyért elfogattak, és nem szól arról sem, hogy teljesen ártatlanul szenvedték társaikkal együtt a börtönbüntetést. Ne csodálkozzunk a jegyzőkönyvek ezen állásfoglalása miatt, ez csak természetes következménye volt a szervilizmusnak, amelynek sok és - mondjuk ki előre - lesújtó jelenségét még bővebben fogjuk alább olvashatni. Héringh Ignác ragasztatta ki városunk falaira azt a hirdetést is, mely a szerencsétlen székesfehérvári vértanúk kivégzését adta tudtul a lakosságnak. A mai nap már ritkaságszámba menő plakát egy példánya megvan birtokomban, és teljes szöveggel így szól: „Hirdetmény. Hübner András, székesfejérvári születésű, 45 éves, katholikus vallású, nős, cserzőtímár, - Havelka Ferencz ugyanottani születésű, 29 éves, katholika vallású, nős, szinte cserzőtímár, - Varga Mihály, szinte székesfehérvári születésű 68 éves, katholika vallású, nős, szűcs mesterségű, - Gáncs Pál ugyanott születésű, 39 éves, katholika vallású,