Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849

utókornak. Egy példány nekem is van belőle, és teljes szöveggel így hangzik: „Nyílt rendelet. Héringh Ignác volt kir. ügyviselő, Boross Imre helybeli polgár és Gózony Ferenc ügyvéd, kik a haza ellensége által kinevezett, utóbb az országból kiszökött cs. kir. biztos, Gaál Eduárd hazaárulónak köztudomás szerint hű segédei, tanácsadói és czinkosai valának, továbbá Farkas Ferencz, a fejérvári káptalannak volt nagyprépostja és püspöki helytartó, úgy Farkas Imre, a helybeli káptalan tagja, kik a bitor német kormány hivatalos hírlapjai szerint a haza ellenségét pénzbeli adakozásokkal segítették, a kik mindannyian a haza igazságos ítélete alól szökéssel menekülni kívánván, ez által bűnös tetteiket még inkább súlyosbították -, jelen rendeletem által mindaddig, míg visszatérvén, magokat az illető vésztörvényszék ítélete alá bocsájtandják, hazaárulóknak nyilváníttatnak, meghagyatván az illető törvényhatóságoknak, hogy a nevezett hazaárulóknak minden ingó és ingatlan javaikat haladék nélkül az álladalom javára összve írassa és zár alá vegye, külön, minden tömegnek gondnokot nevezzen, és azt rögtön jóváhagyás végett nékem feljelentse. Székesfejérvár, május 12-én, 1849. Batthyány István t. h. kormánybiztos." Ezen okirat szereplői közül Héringh Ignác nevével a városi jegyzőkönyv lapjain 1849. március 18-án találkozunk először. Ekkor értesíti Gaál Eduárd a városi hatóságot, hogy a honvédséghez ment Hamvassy Imre, Ámon Ferenc és Horváth János lefoglalt vagyonának összeírásával Héringh Ignác királyi ügyvivőt bízta meg. Előzőleg az alcsúti uradalom ügyésze volt, későbbi szomorú szerepléséről pedig még bővebben fogunk szólani; két társával, Boross Imrével és Gózony Ferenccel együtt alkotta Gaál Eduárdnak meghitt, bizalmas körét, amelyről még Fiáth Ferenc is úgy nyilatkozik, hogy korlátolt tehetségű vagy szenvedélyes egyének útmutatása vezette és irányította a császári biztos működését. Farkas Ferenc nagyprépost és Farkas Imre kanonok, a későbbi megyéspüspök, szintén a proscribáltak között valának. Egyéni jellemükre a nép talált ki jellemző melléknevet, mert a hagyomány szerint az elsőt intoleráns, szenvedélyes magaviselete miatt vad Farkasnak, az utóbbit pedig jámborsága miatt szelíd Farkasnak nevezte. Farkas Ferenc különben nem tartozott mindig a fekete-sárga érzelműek közé, sőt, ellenkezőleg, 1848-ban ő volt, aki fölszentelte - miként láttuk - a nemzetőrök zászlaját, és buzdító beszédet intézett hozzájuk; a városi jegyzőkönyvek lapjai pedig elég sokszor említik, hogy a honvédségnek és a nemzetőröknek pénzbeli adományt és bort juttatott. Csak akkor változtatta meg hazafias érzületét, midőn 1849. január 3-án Petri-