Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

lékezik meg a főhadnagy haláláról: „Tekintetes deputáció boldogult Kreskay főhadnagy úrnak, mint egy mindenkor megkülönböztetett tulajdonságú és a hadi szolgálatban is mindig vitézül és tehetsége szerint fáradozott jó tisztjének ezen szerencsétlen meghalálozását szomorú rémüléssel értette, és valóban igen érzékenyen vette." Kreskay Imre székesfehérvári ember, annak a Kreskay családnak tagja volt, amelyről már korábban szólottunk. Ez időben a város nagyon félt a megye területén portyázó francia katonaságtól. A katonai kormánynak ekkor gazdagon megrakott éléstára volt városunkban, a sok gabonát pedig nem tudta megőrizni és biztos helyre szállítani. Június 17-én tehát olyan megállapodást kötött a város, a vármegye és a katonaság, hogy ez utóbbi a tulajdonában levő 30 mérő búzát, 2480 mérő kétszerest, 2930 mérő árpát, 6550 mázsa lisztet és 11470 mérő zabot a vám számára átengedi. Ezen dolgoknak kétharmada azután Székesfehérváré lett, mégpedig a jegyzőkönyv szerint azért, hogy „ha az ellenség jönne, annak nagyobb része ezen királyi várost szállana meg, hogy tehát az eleség mindjárt kéznél legyen, és e szerint forspontozások is megmentessenek." Az egyharmad viszont a vármegyének jutott, hogy az esetleg bevonuló franciák zsákmányolását megakadályozza. A francia katonaság később tényleg be is vonult Székesfehérvár falai közé, a Vásártéren tanyázott, de zsákmányolás nélkül továbbvonult. Székesfehérvár a gyalogos inszurgenseken kívül július 13-án még lovas csapatot is szerelt föl. A vármegye 300 főnyi önkéntes, úgynevezett volont csapatába egy szakaszt illesztett saját költségén; maga szerezte a lovakat, rendelt 50 darab nyerget, míg a hadi fölszerelést a katonai kincstár szolgáltatta. Az önkéntes szabadcsapat mindenféle emberből került ki, és mindegyik katona zsoldja 16 krajcár, kenyérpénze pedig 12 krajcár volt. A szabadcsapat kapitányává gróf Schmideg Tamást választották, a tisztek között pedig egy székesfehérvári embert is találunk, Holler Alajos személyében. A csapat városunkban tartotta gyakorlatait; rakoncátlanságát eléggé jellemzi azon körülmény, hogy augusztus 17-én öt napra Polgáraiba, küldöttek az egész sereget, mert - a megyei jegyzőkönyv szavai szerint - „az itteni országos vásár alkalmatosságával nehéz volna a szabados sereghez állott legénységet mind magokra, mind lovaikra nézve jó rendben tartani." A szabadcsapat szeptember 12-én végre elindult Székesfehérvárról, egy része Nagyperkátára, a másik Seregélyesre ment. Ütközetet azonban sohasem állott ki, mert már október 2-án megjött a királyi leirat, mely a szabad lovasokat feloszlatta.