Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849
nács vonakodott átadni őket, sőt tudta, de elnézte a városban létüket. Megjegyzi azonkívül azt is, hogy tudomása szerint még több horvát tiszt is lappang a városban. 7 Miként látjuk, tulajdonképpen hatósági összeütközés és túlkapás volt az indítóoka ennek a följelentésnek. Erre Eischl főjegyző alaposan megfelelt. Különösen egy mondása van ennek a válasznak, amely nagyon jellemzi Eischl republikánus érzületét, és ez így hangzik: „Én csak a törvények zsarnokságát szívelem, de minden egyébnemű zsarnokságot, akár katonait, akár polgárit, halálig gyűlölök." Sokkal fontosabb volt azon körülmény, hogy az országgyűlés a horvátok kiűzetése után október 5-én Kállay Ödönt és Ujházy Lászlót küldötte ki kormánybiztosoknak, mégpedig azért, hogy a jegyzőkönyv szerint „a hadsereg ellátása iránti hanyagság vagy rosszaság adatait megvizsgálják, valamint a haza elleni egyéb merényeknek és az ellenséggeli cimboráskodásnak felderítését eszközöljék." 8 A dolog historikumára nézve tudnunk kell, hogy a horvátok betörése után Tóth Lőrinc komáromi követ az országgyűlés színe előtt azzal vádolta Székesfehérvár városát, hogy a bevonuló horvátokat tárt karokkal fogadta, élelmezte, és dacára a 20 ezer főnyi lakosságnak, nem akadályozta meg a pusztító sereget a továbbvonulásban. Igaza van Boross Mihálynak, hogy nagyon is tapintatlan eljárás volt kormánybiztost küldeni a város és részben a megye nyakára, hiszen Székesfehérvár hősiessége más elbírálásra tarthatott volna igényt. A városi hatóságot is igen kellemetlenül érintette az országgyűlés határozata, de igazának tudatában terjedelmes fölvilágosító jelentéssel döntötte meg a rosszakarat és ellenszenv vádját. A nemzeti gyűlésen október 5-én hozta szóba Tóth Lőrinc a székesfehérvári dolgokat, és a Közlönyben található hiteles napló szerint a következtőket mondotta: „Mint a körülményekből kitűnik, Fehérvárt öszszeesküvés adta át az ellenségnek, és az ellenséget Zichy Ödön, Jellasics által kinevezett új fehérvári főispán vezette be, akit Görgey, derék barátunk Csepel szigetén installált. A körülmények egybevetéséből azt kell hinnünk, hogy ezen hazaáruló összeesküvésbe többeknek kellett bonyolódva lenni, mert különben teljesen lehetetlen, hogy olyan könnyűséggel, úgyszólván kényelemmel foglalhatta volna el Fejér megyét és a várost az ellenség, mert nem nyílt kapukkal, hanem nyílt karokkal fogadtatott. Ha ez nem egyes gazoknak téteménye volna, hanem az egész város szellemének kellene tulajdonítani, akkor igaza van azon hírlapirónak, aki azt mondota, hogy Fehér megyét ezentúl feketének kellene nevezni."
