Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

kiknek sorába Hummer Miklóst, Fischer Mátyást, Vimon Györgyöt és Manyák József idegen legényeket vette föl, fejenként 10 forint fizetéssel.

21 Az inszurrekció idejében szokás volt, hogy a királyi kamara az egyes városoktól élelmicikkeket kért a katonaság részére. Székesfehérvárra is megjött a királyi leirat, és nagyon jellemző, hogy a tanács nem kérte adakozásra az amúgy is nagyon megterhelt lakosságot, hanem sajátjából adta meg az alamizsnát. 1800. április 23-án a tanács és a választott polgárság 854 forint készpénzzel, 16 mérő búzával, 12 mérő kétszeressel, 40 mérő zabbal és 50 hordó borral járult a háborúk költségeihez, mégpedig azon hódolás jeléül, mellyel a király és az ősi alkotmány iránt viseltetik. Az inszurrekció tetemes költségein kívül az állandó katonaság is sok pénzét vitte el a városnak: 20 ezer forintot fizetett ki hadisegély címén, sőt utóbb még 4000 forintot is róttak ki rá. Az inszurrekció tisztikarában nem találunk székesfehérvári embert, de mégis megemlítjük, mert ő vezette a városi gyalogosokat is, hogy a gyalogság kapitánya Pribék József volt. A város és a vármegye inszurgens katonáit azután Veszprém és Torna vármegye katonáival egyesítették, és így alkották meg a 490 gyalogosból álló zászlóaljat.

22 Katonáink fölött 1909. május 13-án tartotta meg Andrássy János tábornok a szemlét, majd elindultak az inszurgensek, és állomáshelyük Tét, Gyömrő, Gyarmat, Szerecsen, Csanak és Gyirmót volt. Június 14-én inszurgenseink részt vettek a többi csapattal együtt a szerencsétlenül végződött gyón ütközetben. A jobb ügyhöz méltó lelkesedés, mely az inszurrekciót a haza megvédésére buzdította, maró gúnyt, meg nem érdemelt támadásokat hozott a nemzeti hadsereg ősének, a magyar inszurrekciónak, amely pedig megállotta helyét a csatában, de a hiányos fölszerelés, az Alvinczy-féle rossz puskák megboszszulták magukat, a rendes katonaság futása után a nemesi fölkelők csapata is menekülni volt kénytelen. Ekkor hangzott föl az ének, mely sok évtizeden keresztül gúnyolta a nemesi fölkelést: „Az inszurgens retirai, / Komáromig meg sem áll!" Sőt még Petőfi is azt mondotta majdnem negyven esztendő után: „Majd elfelejtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?!" A győri csata után szétrobbant székesfehérvári és Fejér megyei gyalogosokat városunkban szedték össze, és innen vitte magával őket Meskó altábornagy, aki 5000 emberrel és 1000 lóval július 9-én vonult be városunkba.

23 A csapat ekkor Pápa felé vonult. Itt történt augusztus 5-én, hogy a székesfehérvári és a Fejér megyei inszurgensek főhadnagyát, Kreskay Imrét agyonlőtték a rablók.

24 A vármegyei jegyzőkönyv így em-