Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848
VI. AZ „ÉGETT VÁROS" 1843. Külön fejezetben szólok arról a mérhetetlen csapásról, amely 1843. szeptember 5-én sújtotta városunkat. Olyan nap volt ez, amelyre nagyon ráillik a majdnem hetven év után székesfehérvári tollal írt költemény: Egy pillantás és az öröm bölcsője Egész jövendő kormos temetője! 1 Székesfehérvárnak ebben a korban még nem volt tűzoltósága. Sajátságos összejátszása a véletlennek, hogy - 1837-ben - a nagy tűz előtt alkotta meg a tűzoltásra vonatkozó szabályrendeletét a hatóság. Ez a szabályrendelet sok komikus vonást mutat, ha a mai kor szemüvegével olvassuk, de érdekes régi okirat, ezért Vida Pál gyűjteményéből teljes szöveggel közlöm. A rendelet így szól: „1. A tűzoltás kormányát vezetni fogják egyetértőleg a városi tanácsnak minden tagjai, kiknek rendeléseit mindegyik, a tűzveszélynél megjelenő városi polgár s lakos serényen és pontosan teljesíteni tartozik. Ezen kormányzóknak megegyezésük nélkül különös rendeléseket tenni, annyival inkább a szomszéd házak tetejét lerontani, avagy a házak falait eldönteni senkinek szabad nem lészen, a kormányzó tanács tagjainak segítségül az egész városi tisztikar rendeltetvén. 2. A tűz helyére egy a tisztelendő káplány urak közül, úgyszinte a városi orvos és seborvos urak is tartoznak megjelenni. 3. Mindenkinek, de leginkább az éjjeli őrök és patruloknak szoros kötelességükké tétetik, hogy midőn veszedelmes gyulladást, gyanús füstölgést vagy fellobbanó lángot tapasztalnak, tüstént tűzi lármát hirdessenek, és a szerencsétlenségrül a bíró, polgármester, kapitány, a legközelebb lakó tanácsbeli urakat, a katonai strázsát és a harangozókat tudósítsák. 4. Felszólíttatik mindenki, hogy a szerencsétlenség helyére egyedül nézés és bámulás végett ne tóduljon, hogy az ottan dolgozó emberek az ő foglalatosságaikban ne gátoltassanak.
