Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

A második levél 1822. október 6-án indult el Paksról Börzsönybe. A verses levélben a szőlőhegyi kirándulásról, a dunai evezésekről és a zádori füzesek lakomáiról emlékezik meg Egyed Antal, és tervbe vett hőskölteményéről ezt írja: Kérded, vájjon az a szép szándék, mellyel atyáink Harczait írni fogam, ment-e sikerrel elő? Fájdalom! a körülmény azt csirájában eloltá, Helyhezetem hozzá könyveket itt nem adott. Ugyanezen levelében mellékelte a Jeszenszky Miklóshoz címzett költeményt, amely szintén olvasható Egyed Antal önálló munkájában, csakhogy ezen is sokhelyütt meglátszanak a későbbi kéz gondos simításai. Azt a benső barátságot, amely Egyedet és Vörösmartyt összefűzte, leginkább jellemzi azon körülmény, hogy Egyed Antalnak 1822. április 22-én kelt és föntebb említett episztolájára Vörösmarty már három nap múlva felelt Börzsönyből. Hálásan megköszöni Egyednek jóindulatát, és így ír a többek között: „Nyájas alagyája s a barátságos levél annál nagyobb örömömre voltak, minél kevésbé vártam, hogy ily hamar teljesíti ígéretét. Versezetéről ugyan ismervén szép tehetségét, előre sem gondolhattam jónál és tökéletesnél egyebet, de úgy látszik, (ha önszeretetem nem csábít), hogy ez még nyájasabb azoknál, amelyeket eddig olvastam a t. úréiból. En legalább őszintén vallhatom, hogy általa háborgó kebelem (mert ilyen az ifjúé) szelíd csillapotba jött, pedig mi jól eshetik ez nekem, ösmervén környületeimet, tudja nélkülem is, ugyanazért több tekintetből, böcsös marad szíves jóvolta, melyet leveleiben nyilatkoztat." Egyed műfordításait pedig ezen dicsérő szavakkal honorálja: „Én örülök, hogy a Főtisztelendő úr munkái már egyszer oly világosságra jutnak, amelyre méltók. Ovidius leveleivel kár volna sokáig várakozni. Adjon ki belőlük legalább egy könyvet, hadd ösmerje hazánk egyszerre több oldalról fáradozó fiát s hasznos ajándékát!" Áttérve a birtokomban levő, hatvan év előtt megjelent kis könyv ismertetésére, nem tekinthetjük puszta véletlennek, hogy Egyed Antal az elégiák három könyvét Virág Benedekhez írt versével nyitja meg, sőt inkább a hálás vonzalomnak, a tanítványi szeretetnek megnyilatkozását látjuk ebben a jelenségben. A meleg érzés költői szava hódol a tanár előtt, kinek a tanítvány azt a sok, nemes szándékú buzgóságot köszöni meg, melyet a hazai nyelv művelése és a hazafiúi erények ápolása által a tanulók irányában önzetlen adással tanúsított.