Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
VI. Mária Terézia kora Székesfehérvárott 1740-1780
VI. MÁRIA TERÉZIA KORA SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1740-1780 III. Károly után a pragmatica sanctio értelmében Mária Teréziára szállott a magyar korona. A királynő 1740. október 22-én értesítette Fejér vármegyét, ezzel együtt Székesfehérvárt, 1 hogy az uralkodást átveszi, ígéri egyúttal, hogy a személyéhez fűzött várakozásoknak minden tekintetben iparkodik megfelelni. 1741. május 14-re azután országgyűlést hívott egybe, 2 ahová Khorherr János főbírót és Vásárhelyi Pál főjegyzőt küldötte ki városunk követnek. 1740-ből egy régi képet őriz a Lövész Társulat, a helytelen magyarsággal mondott lövölde. Alig ismeri valaki ezt a képet, pedig igen érdekes, mert annak a szép szokásnak az első megnyilatkozása volt, mellyel a lövész megfestette diadalának jelét, és azt az egyesületnek ajándékozta. Nem szabad ezt a képet és töbi társait művészi szempontból bírálni, csupán pietással kell reájuk tekintenünk. A kép, amelyről szólunk, köralakú fa mezőn, tógába öltözött álló férfialakot ábrázol, akinek bal keze Medúza fővel ékesített, gömbölyű pajzsot tart. Ez a jelvény tudvalevőleg a bátorságnak és a vitézségnek ősrégi szimbóluma. A körben húzódó fölírás a következő: „Cultus und Stoss wächst auf einem Hoch. Philipp Amon, Anno 1740." Ez az ember, mint láttuk, fürdős volt városunkban. A kép, amely föntmaradt, némaságában arról is tanúskodik, hogy a Lövész Egylet igen hosszú múltra tekinthet vissza Székesfehérvárott, mert ahol ilyen képet föstöttek 1740ben, ott már előzőleg is virágzónak kellett lennie a fegyverrel való gyakorlásnak. Meg is találtam a korábbi adatokat, hiszen a Domus iaculatoria Albaregalensist (a székesfehérvári lövőházat) sokszor említik a jegyzőkönyvek, sőt tudomásom van arról, hogy a székesfehérvári egyesületet már 1719-ben meghívta társasversenyre a pesti, tehát már ekkor virágzott. Szóhagyomány úgy tartja, hogy a székesfehérvári polgárok a kezdő időkben a bástyafal azon részéről lődöztek, mely a püspökség kertjének végén a mai napig is fönnmaradt egész szépségével. A bástyafalon túl mocsaras vidék terült, a lövések tehát kárt nem okoztak, és így az egyesület szabadon végezhette szórakozását. Hogy azután innen mikor ke-