Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

IV. A Rákóczi kor eseményei Székesfehérvárott 1703-1711

védéseit, melyekben a kurucoktól része volt, érdemeit, amelyek labanchűségéből származtak, egyaránt fölhasználta, hogy a sok károsodásért, a katonaságnak nyújtott sok segítésért kárpótlásban részesüljön. Illetékes helyről szerzett bizonyítványokkal fordult a kamarához, azonban meghallgatásra nem talált, nem kapott bizony semmit sem, amiért - talán jobb meggyőződése ellen is - hű maradt császári érzelmeihez. A levéltár két ilyen bizonyítványt őrizett meg, amelyekből Székesfehérvár szerepe tűnik elő a Rákóczi-korban. Mindkét bizonyítvány latin nyelvű, és magyar fordításuk nagyon is jellemző dolgot mond. Az egyik bizonyságlevél így szól: „Üdv az Úrtól az olvasónak! Alulírott ezen levelem erejével tanúsítom, hogy Székesfehérvár Szab. kir. város lakosságát a háborús időkben már hat év óta állandóan körülzárta az ellenség; minden vagyonából, gazdasági eszközéből kifosztatván, egyéb terhek nyomása alatt is végtelen szegénységbe jutott, a város polgárai és lakói koldusokká lettek, és a nyomorúság miatt városukat, lakásukat el kellett hagyniok, a városból távoztak és másutt néztek kenyér után, sőt a nagy nyomorúság miatt a mindennapi kenyér hiánya a szülőket arra kényszerűé, hogy lopáshoz forduljanak, a nagy nélkülözés folytán pedig nem egy lakó éhen veszett. P. Mitkreich József, a jezsuita rendház főnöke, városi plébános." Még inkább jellemző a második levél, amely már részletesebb adatokat említ Székesfehérvár császári hűségéből. így hangzik a bizonyítvány: 70 „Alulírott, ezen levelem erejével tanúsítom, hogy a háborús idők zavarai alatt Székesfehérvár szabad királyi város az ellenség becsapása folytán az egész marhaállományt elveszítette, az ellenség állandó fenyegetése miatt a szőlőket és földeket művelni, gazdálkodást és kereskedést folytatni egyáltalán nem volt képes; azonkívül a város szőlőhegye nagy kárt szenvedvén, elpusztult, továbá, minthogy a legtöbb polgár és lakos eltávozott a városból, a külvárosokat részint fölégette az ellenség, részint pedig a megmaradt házak fahiány miatt teljesen rombadőltek és elpusztultak. Ennek dacára az említett város állandó szolgálatot teljesített a sáncok megerősítésében, fuvarozott, a katonaság helyett hűséggel őrködött, hasonlóképp sokszor kirohant a város körül kóborló ellenségre, mégpedig ennek nagy károsításával, veszedelmes ütközetekben vett részt, a háború minden veszedelmében éberül és hasznavehetően viselte magát, nemkülönben az itteni katonai őrséget lakással, ággyal, gyertyával, fával, kenyérrel, sóval hosszú időn keresztül ellátta, sőt ma is ellátja; azonkívül a végső szükséggel sújtott katonaságnak pénzt, búzát, árpát,