Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

IV. A Rákóczi kor eseményei Székesfehérvárott 1703-1711

tűzték apró fegyverükre a fehér zászlót, amelyet a parancsnokló tábornok úr azonnal figyelembe vett, a császári kegyelmet megadta nekik. A sötét éj miatt, továbbá a zavarok elkerülése céljából reggelre halasztottuk a városba való bevonulást, amikor is a huszárok és hajdúk közül 1200 embert vettünk fel a császári hűség alá, akiket azután részint haza bocsátottunk, de fegyvertelenül, részint pedig császári szolgálatra besoroztunk. Az ellenséges csapatok és az egész országrész leírhatatlan, mert a lázadók mind szétfutottak, és majdnem minden órában jönnek a falukról katonák és parasztok, hogy kegyelmet kérjenek. Az egész dolog legfőbb eredménye, hogy a Dunántúl fekvő terület most már egészen, éspedig rövid idő alatt a császári felség uralma alá jutott, ezáltal az egész Alsó-Magyarországot megtisztították a lázadóktól, és mindenki visszatért a megelőző hűségre." Heister vadsága és gőgje az április 8-i események megörökítését meghagyta városunknak. A felsővárosi templom előtt kinyúló kis ligetben régi szobor áll, amelynek ma nincs, de egykor volt felírása. A vésés betűi ezt mondották: „Eiectis Rebellium Rakoczianorum copiis 1704, subversa antea, iam vero refecta propugnacula nullo splendore potius, quam effigie S. Joannis Nep. decorare voluit, iussitque primus récupéra ti monumenti Commendans Henrícus Matthaeus Urli Anno MDCCIV, VVI. Julii." - Magyarul: „Kiveretvén 1704-ben a lázadó Rákóczinak csapatja!, az előbb szétrombolt, most már helyreállított erődítményeket a vissza-vett emlék első parancsnoka, Urli Máté Henrik semmi más nagyobb ékességgel nem akarta feldíszíteni, mint Nepomuki Szent János képével, és ezt el is ren-delte. '' (A feliratot a szoborról a 19. század utolsó évtizedében távolították el.) Másfél századon át beszélt ez a fölírás a régi Székesfehérvár labanc érzelmeiről, amelyeket parancsszó vésetett ugyan kőbe, de amelyekért bizony mégis pirulnunk kellett. Joggal csodálhatjuk, hogy ilyen fölírást ennyi időn keresztül megtűrt falai között e város, amelynek német és gutgesinnt lakossága időközben színmagyarrá alakult. Székesfehérvár szomorú sorsáról Bercsényi is megemlékezik Rákóczihoz április 14-én Nagyszombatból írt levelében.

15 Ezt írja: „Vala ma nálam három katona, akik Fehérvárbul gyüttek: rút állapot, csak készre ment oda az német; igazán mint elhagyatott juhok az pusztában, úgy maradt azon föld, most is csak bolyong széllyel erdőn, mezőn az szegény magyar." Többször szólottunk már Heisterről, erről a vad katonáról, de azt is meg kell említenünk, hogy tulajdonképp földesúr volt Fejér vármegyében, mert 1699. június 19-én Lovasberényt, Test, Nadapot, Ráckeresztúrt,