Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

IV. A Rákóczi kor eseményei Székesfehérvárott 1703-1711

tartó lázongásban tört ki, július 14-én pedig közgyűlés volt a megyeházában. 1703-ról említi a napló, hogy a felsővárosi Szent Sebestyén kápolna alapkövét ekkor tették le. Helyén, miként tudjuk, 1739-ben nagyobb kápolna épült a pestis emlékére, míg a mai templom 1801-ben nyerte végleges alakját. A Rákóczi korról 1704. március 10-én találunk először említést a jezsuiták naplójában. Följegyezte a diárium, hogy ekkor érkezett városunkba Széchenyi Pál kalocsai érsek, és pár nap múlva útra kelt, hogy a béke érdekéből Rákóczihoz menjen. Ez az út Gyöngyösön végződött, miként a történelemből ismeretes, eredménytelenül. Fejér vármegye területén ekkor már a kuruc csapatok lelkes éneke, a tárogatók szava hangzott majdnem mindenütt, és főleg Pákozd körül volt egy nagyobb csapat, Szekeres István vezetésével. Szekeres Buda felé vágta el a labanc csapatok összeköttetését a labanc Székesfehérvárral, és nem egyszer mért kemény csapást a császári seregre. Néhány kuruc érzelmű ember - mégpedig Rákóczi főbb tisztjei közül - bevonult városunkba. Ilyen volt Jánossy Pál kuruc főhadnagy, aki 1704. január 30-án ezt írta Károlyi Sándornak:™ „Mivel én legelsőben jöttem be Székes-Fehérvárban és mindjárt akkor foglaltam egy házat szürke barátok mellett, Sensier Michel házait, melyet mind kapitány uram, mind viceispán uram nekem assignáltak, - kérem Nagyságod is confirmálja, minthogy magam széllyel fáradozom Kegyelmes Urunk szolgalatjában, valaki ne turbálna bennem, minthogy feleségem, cselédem Dunántúl lakik, örömest általhoznám őket." Hasonló levelet

11 írt Székesfehérvárról Sellyei Gergely február 4-én, a többi között megemlítvén: „Magamnak szükségképen Zsámbék felé, onnét tovább kell mennem az budai kicsapdozó ráczok ellen való vigyázásra." A kuruc és labanc szellem viaskodását, amely az ellenfélnek oly sok kárt okozott, eléggé megvilágítja Farkas Sándor levele,

12 amelyet március 7-én Tatából írt Bercsényinek: „Itt rútul folynak az dolgok Fehérvár körül, aki fiscalitas marha, búza, zab, széna volna mind préda, aminthogy Újlaki'vert öszve 6 vagy 7 száz marhát fiscalitásokból, akit fiscalitas szénáján tartja. Ez ilyeneket hadak számára kellene tartani, s nem így bitangolni, mert a szegénységnek már elfogyott szénája s abrakja." Április 8-án Székesfehérvár is mutatott egy kis életjelt a magyar érzésben. Miként a napló mondja, a városban levő lázadók Szekeres István titkos utasítására a kapuk elé vonultak, készen az ütközetre, azonban a túlnyomó erő elől csakhamar megfutottak. Egy részük a várba menekült, de igen sok elveszett közülük a császáriak fegyvere alatt. A kevés számú