Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

III. Székesfehérvári céhlevél, a céhek története Székesfehérvárott 1692-1840

tendők. Ha idegen segéd érkezik a városba és ott 14 napig dolgozik, köteles tanulólevelét a céhnél átadni. A kóbor, rendetlen, meg nem települő legényekre vonatkozólag rendeli, hogy a céh jelentse fel őket a pozsonyi főcéhnél, így akarván rendszeres munkára és állandó foglalkozásra kötelezni a kóborlókat. Kiköti az egy heti felmondást a mester és a legény között, mégpedig a felmondásnak szombaton kell történnie, és elrendeli, hogy a felmondási idő után következő szombaton haladéktalanul távozzék az illető, nehogy tétlenségével a többi munkást zavarja vagy éppen lázítsa. Elrendeli végül, hogy minden esztendő január 6-án céhgyűlés tartandó, a fő- és al-céhmestereket ekkor kell megválasztani, a szabályok pedig felolvasandók. Ha a céh ezen felolvasást elmulasztja, 1 magyar tallért fizet a pozsonyi főcéh pénztárába. Ezt a kivonatosan ismertetett céhlevelet a záradék tanúsága szerint 1695. január 14-én hirdették ki Székesfehérvár tanácsa előtt, miként azt Kolosváry Mihály vármegyei főjegyző aláírása és a város hiteles pecsétje bizonyítja. Maga az oklevél egyéb céhlevelekkel szemben semmi új dolgot nem tartalmaz ugyan, de érdeket ad neki azon körülmény, hogy városunkra vonatkozik. A céhek az 1300-as évek második felében alakultak meg Magyarországon, midőn a 12. század óta hallgatagon tűrt, de rendszerrel nem bíró céhek Lajos király rendeletével szabályoztattak, mégpedig először Nagyszebenben. Azóta a céhek zárt testületekké fejlődvén, tagjaiknak anyagi és erkölcsi állapota fölött éber figyelemmel őrködtek, és lényeges szerepet játszottak a városok életében. Előmozdították, legalább kezdetben, az ipar fejlődését, ügyeltek a kézimunka megbízható voltára, minek megfelelőleg a céhmester hetenkint megvizsgálni tartozott az eladásra szánt árukat. Figyelemmel kísérték továbbá a tagok morális életét, és a kicsapongó, káromkodó tagot megbüntették, sőt kebelükből ki is zárták. Közös istentiszteletre jöttek össze időnkint, gondoskodtak a beteg tagokról, az elhaltakat tisztességes temetésben részesítették, az özvegyek és árvák ügyét pedig a lehetőség szerint felkarolták. A céheknek ma már csakis történelmi érdekességük van, mert a fejlődő korszellem az ipart szabaddá tevén, valamennyit eltörölte. Annyi mindenesetre tény, hogy a kezdetben észlelt üdvös befolyás évszázadok után nagyon is károssá vált az ipar szabad fejlődésére. Az elkülönzött kasztrendszer, a zsarnoki szerep a tagok társadalmi és családi élete fölött és a külföldről importált szellem, melyet az egyes céhek meghonosítottak, lenyűgözték az iparost, és az állandó gyámkodás, melyet vele, mint kiskorúval szemben gyakoroltak, megbéníták annak önálló, szabad fejlődését. Hozzájárult ezen bajokhoz az is, hogy a céhek külföldről ke-