Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

A második ekloga hatvanhat sorában azt az elvet mondatja Kreskay Aegydes pásztor által, hogy a múlékony jellegű dolgoktól el kell vonni lelkületünket, hiszen a halál, minden halandónak közös sorsa, úgyis megfoszt azoktól. Tytirus az ifjúság romlott erkölcseit ostorozza a harmadik eklogában. Keserű szavakkal kel ki jellemének hibái miatt. A negyedik eklogában Damont szólaltatja meg, aki a szerelem gyógyítására a legjobb orvosságot abban találja, ha szerelmünk tárgyát messze kerüljük. Az Istennek mindenütt előtűnő hatalmáról elmélkedik Amynthas az ötödik eklogában. Gyönyörű költészettel írja le Kreskay az egész nagy természetet, minden alakulását, amely Isten műve és Isten hatalmát hirdeti, majd a pécsi nagy felhőszakadás borzalmait, az árvíz veszedelmét festi, mely a lakosságnak mindenét elpusztította, sőt emberéletet is kívánt áldozatul. Az ekloga végén Amynthas a feltűnő szivárványtól merít megnyugvást lelkének, üdülést a természet romboló hatalmáért. A hatodik eklogában Melibaeus a földi gyönyör elkerülése, a hiúság megzabolázása céljából a halál és a megsemmisülés bizonyságát állítja elénk; a hetedik éppúgy, mint az első, párbeszéd, és a Mecseken találkozó Cyllenus és Corridon mondják el gróf Nádasdy Ferenc horvát bán hadi erényeit, a csatatéren kivívott dicsőségét, amelynek mint katona, Cyllis is szemlélője volt. A kétszázhuszonnégy soros ekloga töredékes, mert a végén maga Kreskay megemlíti: caetera desunt. A könyv versei, a carmenek közül az első gróf Pálffy Károlyt üdvözli, aki a budai egyetem fölavatásakor királyi biztos volt; a második a kalocsai kanonokokhoz szól, midőn új jelvényüket megkapták; a harmadik végül a magyar nemesek küldöttségéből veszi alapgondolatát, akik Mária Terézia megbízásából a külföldi uralkodókhoz mentek követségbe. Kreskay hazafisága ebben a versben is megnyilatkozik, és miután leírta, hogy a külföldi fejedelmek bizonyosan meg fogják csodálni az ősi magyar jellemet, a magyar léleknek megnyilatkozását, azért fohászkodik, hogy ebből a körülményből az egész külföld ismerje meg a magyar műveltséget, miként Kreskay mondja a versben: „Dicont, o dicont - gens est cultissima Pannon!" Az Arcadia második kötete, amelynek tárgyalására áttérek, a harmadik könyvvel kezdődik, és ezen fölírást olvashatjuk első lapján: Confinât epigrammata. Száztizenkilenc verset hagyott ebben a könyvben Kreskay az utókornak, és ezek a versek egy-kettő kivételével mind az ő alkotásai. A kivételek között különösen nevezetes a 116. számú, hoszszabb költemény, amelynek címe: Pauli Ányos ad S. Paulum P. E. suspirium filii ad