Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
XI. A 18. század költői Székesfehérvárott
a szerény pálos kolostor elhagyatottsága közt. Leírja mindazt, amit utazásakor az örök városban látott és tapasztalt - a Capitoliumot, a Vatikán templomait, a Farnese gyűjteményeket, az utcai élet sajátos vonásait, a nép tolongását, divatos öltözetét, az est szórakoztató mulatságát, a színházat, ahol a két Ruspoli és Pallavicini meg a gyermek Litta a legkiválóbb közreműködők az ének és előadás terén. Mindezt oly élénken ecseteli, hogy magunk előtt látjuk mindannak képét, amit Rómában önmaga tapasztalt. Majd változik a kép, és éles ellentéttel Sajólád erdőségeiről, a sok farkasról, a hideg télről szól. Leírja a cigánygyermek táncát, a cigánykereket, a nép öltözködését, a zordon éghajlat viharait, amelyek ellen mindennapi kórus imái és a templom áhítata melegítik föl lelkét, költészetre azonban alig jut ideje, mert a múzsák nem szokták a vadont lakni. Befejezésül minden jót és boldogságot kíván azon jó barátjának, akit benső szeretet csatol szívéhez. A következő két elégia együtt alkot szerves egészet, mert az alapgondolat mindegyiknél ugyanaz, csupán a költői kidolgozás változik. Kreskay szigorú bíró volt önmagával szemben, és verseinek nagy részét tűzbe dobta vagy összetépte. Társainak korholó beszédére, meg saját fölébredt önérzetének szavára hallgatva azonban megbánta tettét, és amit lehetett, kiragadott a lángok közül, hogy azután az ismertetésünk tárgyát képező kötetekbe leírja. Ennek az eseménynek puszta historikumát a tizenkettedik számú elégiában énekli meg, a tizenharmadik számú vers szerint töprengését, megbánását nem a jóbarátok ébresztik föl lelkében, hanem Apollo jelenik meg. In manibus laurum gessit, rigidasque sagittas Cinxit et ambrosias lauru odora comas. Megfeddi azután a költőt vakmerőségéért, egyúttal jótanácsokat ad az önbírálatra vonatkozólag, és kimondja, hogy minden költői tehetség megnyilatkozása fontos, mert a közre eredményében nagy hatású. Apolló beszédét magasan szárnyaló költészettel írta meg Kreskay. A latin nyelvű versgyűjteménynek, az Arcadiának második könyve két eklogát és három carment foglal magában. A pásztorversek mindegyike meglehetős hosszú és a klasszicizmus költészetének szellemében készült párbeszéd vagy magános elmélkedés, amelyet költött alakok mondanak el. Az első ekloga Gindl Gáspár tartományfőnök tiszteletére szól, midőn Magyarországra jött, s Daphnis és Alexis mondanak költői hasonlatokban gazdag üdvözlést.
