Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

Az első könyv tizenhét elégiát foglal magában. Ezeknek stílusa, éppúgy, mint Kreskay egyéb műveinek is, mindenkor magasan szárnyaló, választékos, sok költészettől áthatott. A bevezető vers címe: Ad lectorem, és Kreskay megismerteti magát az olvasóval, egyúttal vallásos lelkületének egész mélységét is bemutatja. A második elégiában igazán a klasszikus kor költészete nyilatkozik meg minden szépségével, és az alapgondolat Elisára irányul, akinek névnapját ünnepelik. A tizennyolcadik századnak latinul írt magyar költői közül alig ismerek valakit, aki magas szárnyalásával ennyire közel járt volna Róma aranykorának legszebb költői alkotásaihoz. A harmadik elégia: Admatrem aegrotam, beteg anyjához szól. Kreskay itt jegyzet alatt említi, azért választotta a latin nyelvet, mert azon kor szokása szerint édesanyja is folyékonyan beszélte azt. A 104 soros vers a fiúi szeretet apoteózisa. A negyedik elégiában saját balsorsáról szól, midőn szomjúhozva a forráshoz sietett, és elcsúszván, karja megsérült. Saját balesetét azonban költői felfogással az általa kegyelt múzsának szerencsétlensége gyanánt énekli meg, és az utolsó sorokban a nimfákat hívja segítségül. Az ötödik elégiát olaszországi útja alatt írta, midőn a szomszédos Marmollébe kirándulván, a hatalmas zápor elől födél alá menekülni volt kénytelen. Az elégia 210 sorra terjed. A következő néhány elégiában klasszikus elemet nem találunk, ezekben Kreskay családi körülményei, részben a saját életéből vett tanulságok és az elmélázó lélek gondolatai adják az alapeszmét. A hatodik számú igen szép, és ebben a költő saját sorsának mostohasága, a végzet keserűsége ellen az erényhez panaszkodik, akit Elisában személyesít. Ez a nemtő megvigasztalja. A hetedik elégiában nővérének levele fölött elmélkedik, amelyben arról értesült, hogy kérőjét kikosarazta; a nyolcadikban egy féltékeny férfiről szól, és azt az elvet hangoztatja, hogy az asszonyi hűtlenség oka mindenkor a férj. A kilencedik költemény a szerelem gyötrelmeit írja le, a tizedik a hűtlenné vált, hálátlan barátot korholja, és erős szavakkal veti szemére, hogy jóságáért, benső barátságáért elhidegüléssel fizetett, pedig erre egyáltalán nem adott okot, mert az ő szívében mindenkor olthatatlanul égett az igaz barátság tüze. Háromszáztíz sorra terjed az az elégia, amelyet olaszországi útjának hűséges társához, Molnár Elekhez írt, és amelyet Sajőládról küldött Rómába. E költeményben Kreskay összehasonlítást tesz Róma szépsége és