Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

nyérnyi ruhadarab, melyből a stólák alsó része készíttetni szokott, de ezek a hamvak azonosságára annál inkább nem mutatnak, mert a sírbol­tunkban a fülkék felülről beboltozva nem lévén, a koporsók falba illesz­tett szálvasakra egymás fölé lettek elhelyezve, aminek következtében a felső koporsóban levő elporladt hamvak az alsóban levő porok közé ve­gyültek, s ezáltal a kutatás, mely boldogult Ányos Pál hamvaira némileg fényt derítene, végképpen meghiúsult. Nem maradt más egyéb hátra, mint hogy az összevegyült hamvak sírboltunkban maradjanak és bé­kességben nyugodjanak. Ezeknek közlése után a kétséges és bizonytalan hamvaknak az alsóvárosi temetőbe, vagy más külön, akár családi sír­boltba szállítását célhoz vezetőnek nem tartom, s így azoknak sírbol­tunkban meghagyását megmásíthatlanul óhajtom. Veszprém, 1884. no­vember hó 22-én Tszakó AntalSzent Ferencrendizárdafőnök. '' így tehát nem teljesedett szegény Ányos Pálnak költői óhajtása, amelyet hosszú betegsége alatt, a halál gondolatától oly sokszor eltelve írt: Talán majd valaki jő sírom szélére, S akasztván egy darab fátyolt keresztjére, Reá emlékezik barátja szívére, Egy könnyet gördítvén hideg tetemére. De a márványtábla és annak aranybetűi örök időkön át fogják hirdetni a ferencrendiek templomának falán, hogy az a nagy szellem, mely a mi városunkból tért Veszprémbe a halál fagyos karjai közé, egy egész or­szágra árasztotta hamar kialudt fényének ragyogását. így szól a felirat: EZEN EMLÉKTÁBLÁT A KEGYESRENDI FŐGIMNÁZIUM HAZAFIAS KEGYELETE ÁLLÍTOTTA ÁNYOS PÁLNAK (1756-1784) NEMZETI IRODALMUNK LELKES ÚTTÖRŐJÉNEK, A BÁNATOS SZAVÚ KÖLTŐNEK, A BUZGÓ PÁLOS TANÁRNAK PORAI FÖLÉ 1902. MÁJUS HAVÁBAN. LEGYEN HIRDETŐJE NEVÉNEK! Ányos Pál méltatásával kapcsolatban még azt is megemlítjük, hogy egyik székesfehérvári tanítványát, Kósa Görgybt ő buzdította a költészet müvelésére. Mikor ez a tanítvány már Zala megyében plébános volt, ver­seket írt, és e költemények kézirata ez idő szerint Kelemen Béla főreál­iskolai igazgató gyűjteményében van. A kéziratot Ányosról szóló két

Next

/
Thumbnails
Contents