Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

Zengenek: Ez minket tisztel is és szeret is. Az, kiben ember, religio, nyelv érdemet ismer, Boldogságának főtetejére jutott. A lélek tiszta érzésének, felmagasztosult vonzódásának megnyilatkozása gyanánt tekinthetjük Virág Benedek egyik legszebb versét, amelyet költő- és szerzetestársának, egyúttal mesterének, Ányos Pálnak emlékére írt - költeményeinek megjelenésekor. Tizennégy év múlt le már akkor, hogy a fájdalomszavú költő fájdalma örökre elpihent, de az igaz érzés még akkor is kristálytisztsággal csendül meg Virág versében, és hirdeti a két nagy ember kölcsönös vonzódását. így szól a költemény: ÁNYOS PÁL EMLÉKEZETE Hát Téged látlak? Lelkesnek más fele, Téged, Hazádnak áldott gyermeke! Üdvözlégy, Te magyar Helikonnak dísze, dicsőült Árnyék, barátság angyala! Annyi sok évek után (oh! mint kívántalak eddig!) Barátodat megismered. A mikor egy szörnyű csuda képiben ellened indult Az éj kegyetlen asszonya, Sem fiatal korodat nem nézvén, sem nemes elméd Dúlt, fúlt halálos mérgiben. Hogy dobogott mellem! s aztán könnyekre fakadván, Mondtam: megölte társamat! Akkori fájdalmát szívemnek (jól jut eszembe!) Egy Múzsa így vígasztala: Mit gyötrőd magadat? minek öntőd könnyeid árját? Ki nem hal, úgymond Ányosod! Ezt én nem hittem, mert a nagy fájdalom és bú Nem hajt szavára senkinek. Engedj meg, ha talán vétettem, kellemes árnyék! Most már örülök sorsodon! Virág Benedek, míg Székesfehérvár lakosa volt, több ismeretséget kötött, amely azután évek múlva benső és igaz barátsággá alakul. Ma már egy évszázadnál hosszabb idő múlt le a mindenségben, amióta a pálos szerzetesből világi pappá lett költő elhagyta városunkat, - ismerősei, barátai is régtől porlanak, és nincsen semmi írott emlék, mellyel az ő