Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

A másik esemény, bizonyítéka az ősz költő és a fiatal Horvát benső barátságának, az volt, hogy a tűzveszedelem után ő eszközölt ki évi segítséget a tönkrement, és mint expaulinus, 300 Ft nyugdíjból tengődő költőnek Ürményi Józsefnétől, mégpedig - hogy Virág érzékenységét még csak gondolatban se sértse - misepénz címen. Midőn 1830. január 30-án a halál fagyos keze örökre lezárta a sztoikus nyugalmú, kevéssel beérő magyar Horác szemét, ugyancsak Horvát bírta rá a nemes szívű országbírónét, hogy a temetés költségeit magára vállalja. Horvát István volt végül az, aki Virág Benedek halálakor nekrológot írt, és a befejező sorokban ezeket a szép szavakat mondotta: „Virág nevére mindenkor meg fognak rezzenni az alacsony lelkűek, mi pedig éltünk végső percentéig mindég azt fogjuk a halhatatlan érdemű férfiúról mondani, hogy nála hívebb jobbágyot, buzgóbb hazafit, tisztább eszű tudóst, ártatlanabb, szelídebb és nemesebb lelkű embert sohasem esmértünk." A másik székesfehérvári embert a tanítványi hála fűzte Virág Benedekhez, és idők múltával a szegény expaulinusnak igazi jótevője, nemes lelkű gondozója lőn. Reseta János, kinek nevét nagy alapítványain kívül utca neve örökítette meg városunkban, Virág Benedektől tanulta a poézist, és miként Toldy Ferenc írta 1853-ban, a volt székesfehérvári tanuló „még most is emlegeti azon buzgóságot és tüzet, mellyel tanított, s e deák költészet mellett a nemzetit is igyekezett megkedveltetni az ifjú nemzedékkel." Reseta János gondozása, anyagi gyámolítása nagyon is elkelt szegény Virág Benedeknek, hiszen, miként egykorú leírásból tudjuk, budai lakásán nem volt egyebe, csak egy fenyőfa ágy, ilyen láda, könyvespolc és fiókos asztalkája körül három szalmaszék; tehát, ha négyen voltak a kis szobában, úgy az egyik látogatónak az ágyra kellett ülnie. A konyhaajtó elé támasztott fahasáb, a leveleiben emlegetett custos adott jelt a belépőnek, és itt, a sokszor fűtetlen szobában, maga főzögette, ha volt, reggelijét a magyar irodalom babérkoszorús aggastyánja! Virág Benedekről halála után sem feledkezett meg a székesfehérvári tanítvány, mert a porló hamvak fölé a budai Krisztinaváros temetőjében ő állított díszes kőkeresztet, mégpedig növendékének, ifjú Waldstein János grófnak tervezése szerint. A síremlék, Reseta János kegyeletes érzésének tanújele, ma is eredeti alakjában áll - magas vasráccsal környezett márvány, melynek mellső oldalán ezen felírás olvasható: VIRÁG BENEDEK MEGHALT 1830. JANUARIUS 30