Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
IX. Társadalmi és közéleti jelenségek Székesfehérvárott a 18. század második felében
Az ilyen nyilvános büntetés mindenesetre intő például akart szolgálni, és tudomásom van a jegyzőkönyvnek adatai szerint, hogy ugyancsak a székesfehérvári gimnázium 1791-ben három napi carcerre, kenyéren és vizén való koplalásra ítélte Guzmics György nevű tanulót, mert hamis bizonyítvánnyal jelentkezett, és a tanulóifjúság naponta többször tartozott meglátogatni őt felügyelet mellett a fogságban. Meszleny János tévesen mondotta levelében Spolarícsoi poétának, mert a tanulók jegyzéke 1789-ben a harmadik grammatikai osztály növendékei között említi őt. Csak a következő tanév alatt találjuk nevét az első humanista osztály érdemsorozatában, amely tanárának, Virág Benedeknek bejegyzéséből bizony szomorú dolgokat említ róla. A harmadrendű és rossz éredemjegyekkel ellátott tanuló neve mellett az 1789/90ik tanév első feléről szóló kimutatásban ezt olvassuk: „Kiváló tehetségű, de gonosz. Négy éven keresztül minden rendszeres eszközt felhasználtunk megjavítására, de nem sikerült, miért is a jelen félév végén kiadjuk bizonyítványát." Még jellemzőbb a második félévről származó bejegyzés, amely már nem Virág Benedek, hanem Benyák igazgató írása és így szól: „Rossz magaviseletű ifjú, akinek romlott erkölcsei és tanulótársainak bűnre csábítása miatt az első félévben kiadtuk bizonyítványait. A javulás reményében továbbra is megtűrtük őt, de mert erkölcseiben mit sem változott, és június 24-én iskoláját elhagyva, a nemzeti iskola három tanulójával megszökött, ez okból kizártuk." Ez a bejegyzés 1790. július 15-én kelt. tyyr£ C^rrn^^ /2- <^ r^<?isyi^~o /fewsy^t) e^a-tru^t é^&èa/ . 1751. június 4-i bejegyzés a tanácsi jegzőkönyvben