Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

I. Küzdelem Székesfehérvár város régi jogaiért 1688-1703

zése későbbre halasztván. Mihez képest mind az eddig jelentkezettek, mind az elmaradottak, a kitűzött határidő alatt, a kinevezett bizottmány előtt személyesen vagy megbízottaik által, követelésük elvesztésének terhe alatt, kellő okleveleikkel megjelenni kötelességüknek ismerjék." Székesfehérvár is a neoaquistica commissiohoz fordult, hogy régi jogait érvényesítvén, az egykor bírt nagy kiterjedésű földeket újra megszerezze. A török világot megelőző évszázadokban ugyanis Vál, Veréb, Velencze, Tabajd, Kuti, Gyón, Isztimér Székesfehérváré volt, miként ezt a megfelelő helyen már említettük, azonban a viharos idők alatt az elbirtoklás megfosztotta a jogos tulajdonost birtokaitól. Székesfehérvár a neoaquistica commissiohoz bemutatta a királyi könyvből kiírt eredeti adománylevelet, amelynek másolatát én a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből

4 ismerem. A latin nyelvű szöveg magyarul így szól: „Fejér vármegyéban fekvő és Székesfehérvárra ruházott néhány birtokrész adományozása 1541. június 15-én Bécsben kelt, s királyi aláírással ellátott levél, amelynek értelmében a Fejér megyében fekvő Vál, Velencze, Veréb és Tabajd birtokrészeket, amelyek Baranyai Mátyás és Somogyi Ferenc lázadók tulajdonában voltak, azonban hűtlenség miatt visszaszállottak O Felségére, - a király Székesfehérvár különös jutalmául a városnak adományozta az összes hozzátartozókkal együtt." Ezen oklevél alapján Lipót császár ki is adta 1694. február 5-én a diplomát, amelyben elismeri, hogy Székesfehérvár tanácsa és közönsége részéről Gyurekovecz György bejelentette a birtokhoz való jogigényét. Eredmény azonban semmi sem lett, sőt sikertelen volt Székesfehérvárnak későbbi tiltakozása is, amellyel 1715-ben az országgyűlés elé fordult jogainak megvédéséért. Mindkét oklevelet Horvát István másolatai között olvastam, melyek a Nemzeti Múzeum gyűjteményében vannak. De hiába volt minden kérés, a neoaquistica commissio hajthatatlan maradt, Székesfehérvár sohasem jutott többé a jogos birtokhoz. A sok kérésnek, a sok írásnak csak egy emléke van a levéltárban: Kolosvári Mihály, vármegyei főjegyző egyik folyamodványa, amelyben 1694. január 26-án a kamarához fordul gyámolításért - természetesen eredmény nélkül. Ennél a neoaquistica commissionál érvényesítette jogait Barnabeis Bódog székesfehérvéri prépost is 1700-ban, hogy a székesfehérvári tizedet, prépostságának régi jövedelmét újból megkapja. Folyamodványát Pauer János közli a bécsi levéltárból, és ennek egyik nagyon is jellemző pontja magyar fordításban így szól: „Kötelezem magamat, hogy a tized elnyerése esetén minden esztendőben fogok pénzt adni a Felséges Kamarának fegyvertár építésére, úgyszintén kötelezem magamat arra is,