Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

IX. Társadalmi és közéleti jelenségek Székesfehérvárott a 18. század második felében

Megtudjuk a jegyzőkönyvekből, hogy az egyes céhek tagjai javító munkát nem szívesen végeztek, sőt egy ízben meg is tagadták azt. Ezért azután 1764. július 13-án szigorú határozatot hozott a tanács, hogy „mint Tiszteknek, mint pedigh Városi Embereknek foltozó munkájokat véghez vinni tartoznak."

25 A céhek nem ritkán fordultak panasszal a hatósághoz az iránt is, hogy egyik-másik embert tiltsa el a munkától, mert ehhez nekik joguk nincs. Hogy ebben a dologban minő aprólékosságok fordultak elő, legjellemzőbb az 1764. szeptember 25-én kelt határozat, amely szerint „Az Zuboncsinak darabokat munkálkodni megengettetik, úgymint paplant, Madráczot, Nagy és Kis zubbont, melyeket az Rác Asszonyok és Paraszt gyermekek hordozni szoktak, item paraszt Leiblit, mely német szabásra nincsen és nem gombokkal, hanem zsinórra vagyon, másféléket munkálkodni tilalmaztatik." Szegény Zuboncsinak bizony megszorították a munkakörét, mert nem volt céhbeli kvalifikációja.

26 A vásárokra, Székesfehérvárnak ezen régi, de ma már végtelenül aláhanyatlott hírességére is nem egy határozatot találunk. Vásáraink a régi időben, sőt még 25-30 év előtt is, három napig tartottak. Az első nap baromfivásár volt, és ezt az intézkedést olyan szigorúan megtartották, hogy az 1754. október 22-én kelt statútumban elrendelték, miszerint „sem vidéki, sem pedig itt való Mesteremberek közül az Baromvásárnak napján árulni ezután senki ne merészeljen." Jellemző, hogy a vásárok két napját, mely a baromvásár után következett, jó magyar szóval derékvásárnak nevezik a statútumok. Megtaláljuk a régi időkben is a mai szokást, amely vásárok alkalmával napszámosokat fogad föl a hiányos rendőrség pótlásául. 1763. június 21-én elrendelte a tanács, hogy a vásárokra tizenkét embert fogad, és ezeknek fizetése 25 dénár lesz fejenkint. A vásári rendtartáshoz tartozik érdekességénél fogva az a határozat is, amely 1767. március 30-án kelt, és amely szerint a baromvásárt megelőző napon esti 8, télen pedig 5 óra előtt bort nem volt szabad senkinek sem árusítani. 1773. október 22-én azt is kimondotta a tanács, hogy este 9 órán túl senkinek sem szabad kóborolni, különben személyválogatás nélkül 32 pálcaütéssel bűnhődik. A vidékre menő vásáros-ipar ma már szintén hanyatlott, pedig a régi időkben ez volt fő jövedelmi forrása iparosainknak. Megölték városunk ezen speciális jellegét a majdnem minden faluban létrejött vásárok, úgyszintén a közlekedés gyorsasága, mely a távolságot könnyen legyőzi. A vásározó iparosok érdekéből hozta a város 1753. február 27-én azt a határozatot, hogy a „vásárra járó pénzes kocsisok semmit a füzeté-