Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

VII. A kalapos király. Székesfehérvár II. József uralkodása idején 1780-1790

Székesfehérvárott dacára nagyarányú elfoglaltságának, éppúgy foglalkozott a költészettel, mint életének megelőző és későbbi állomásán. Takács Sándor összeállításából tudjuk, hogy a mi falaink között több latin nyelvű és magyar verset írt, és gazdag irodalmi levelezést folytatott Féczelivel, Decsy SámueAel, Horányival, Bessenyeivel, Dugonicscsal, Baróti Szabó Dáviddal, Révaival. Ez utóbbi a mi városunkból jelölte ki őt az alapítandó tudományos akadémia tagjának. Székesfehérvár és Fejér megye előkelő társadalmával is benső öszszeköttetésben állott, és mindenütt szeretettel fogadták a nagy tudományú igazgatót. De ezen kívül a szegény népnek is igazi gyámolítója, jótékony segítője, ügyes-bajos dolgaiban szellemi irányítója volt, aki mindent elvégzett, mindent kijárt a szegény nép érdekében. Végtelen hálás lehet iránta Székesfehérvár, mert 1786-ban, a pálos rend eltörlésekor az ő terjedelmes, meggyőző erejű memoranduma mentette meg gimnáziumunkat az elbukástól, midőn a jozefinizmus szelleme kaszárnyát akart csinálni az iskolából. Benyáknak lapokra terjedő jelentéseit magam is olvastam a gimnázium megmaradt írásai között. József császár halálos ágyán egyetlen tollvonással megsemmisítette a centralisztikus törekvés csaknem összes rendeletét. A tíz esztendőnek mindent felforgató rendeletei ott vannak a városi levéltárban.