Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

VII. A kalapos király. Székesfehérvár II. József uralkodása idején 1780-1790

A német nyelv kötelező használata 1784. április 26-án lépett életbe. A rendelet

2 bevezetésében ezt mondja a császár: „Holt nyelvnek, mint a latin, használata eléggé tanúskodik arról, hogy egy nemzet sem érte el a műveltség bizonyos fokát, mert vagy azt bizonyítja, hogy anyanyelve hiányos, vagy hogy más nép azt nem tudja írni, sem olvasni, és hogy csak azok képesek gondolatuknak írásban kifejezést adni, akik tudnak latinul. A nemzetet magát oly nyelven kormányozzák és ítélik, melyet nem ért. Még biztosabb tanúság az, hogy minden művelt nemzetnél megszűnt már a latin nyelv használata a közügyekben, és csak Magyarországon, a hozzácsatolt tartományokban, Erdélyben és Lengyelországban tartja még érvényességét. ... Nem lehet hivatalos nyelvül mást választani, mint a németet, a monarchia katonai és politikai igazgatásának nyelvét." A rendelet visszahatást szült az egész országban. Tudjuk azt is, hogy minden fölírás hiábavaló volt, mert a császár kijelentette, hogy „bármely ellenkező felírások által magát e határozat végrehajtásától elmozdíttatni nem engedi." Székesfehérvár hatósága teljesítette a parancsot: német nyelven állította ki jegyzőkönyveit, amit nem is csodálhatunk, mert a lakosság zöme német lévén, a tanács is jobban bírta a német nyelvet, mint a latint vagy a magyart. 1785. január 31-én megjött Fejér vármegyéhez is a rendelkezés,

3 amely szerint a közgyűlések alkalmával egy lovassági főtiszt, két altiszt és tizenkét katona fog beszállásoltatni a Megyeházába, mégpedig azért, hogy az esetleges zavargásoknál a fő- vagy az alispánnak katonaság álljon rendelkezésére. A mi vármegyénket ezen rendelet szerint az Esterházy ezred katonái őrizték, hogy a hazafias érzés utat ne találjon. A vármegyéket feloszlató császári parancs megvan.

4 Kissé részletesebben szükséges ismertetnünk, mert miként később lesz róla szó, ebbe a keretbe olvasztotta be II. József a városokat is, tehát Fejér vármegyébe Székesfehérvárt. A rendelet főbb pontjai a következők: 1. Minden helytartótanácsi rendelet ezután is a vármegyékhez fog küldetni, és csupán a fontosabbakat kapja meg a főispán, akinek kormányzása alatt több vármegye áll. Az egész országot tíz kerületre osztotta a császár, és ennek a tíz kerületnek királyi biztosai voltak: Ürményi /dzse/Nyitrán, báró Prónay László Besztercebányán, Szentiványi Ferenc Kassán, báró Révay Simon Munkácson, gróf Teleki Sámuel Nagyváradon, Dachó János Temesváron, gróf Majláth József Pesten, gróf Győri Ferenc Győrben, gróf Széchényi Ferenc Pécsett és gróf Balassa Ferenc Zágrábban. Fejér vármegye és vele együtt Székesfehérvár gróf Majláth József administrátorsága alá jutott, akinek jogkörébe még Pest, Heves, Nógrád, Borsod, Jász-Nagy-Kun vármegyék tartoztak. Megemlítem