Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

8. Az Árpád-ház kihalásának korszaka 1270-1301

Meg kell emlékeznünk Kun Lászlónak, miként a királyt nevezték, a cseh Ottokár fölött aratott morvamezei diadaláról, mely a Habsburg ház uralmának vetette meg alapját. Bennünket annyiból érdekel ez a dolog, hogy László király Székesfehérvárról indult el 1278-ban körülbelül 15000 harcossal, miután előzőleg a bazilikából kihozta a királyság ősi zászlaját. Augusztus 26-án volt a morvamezei ütközet, amelynek országos hatását és székesfehérvári emlékét kívánom elmondani. Habsburg Rudolf ezt írta az ütközet után László királynak: „A nyelv még nem mondhatja, a toll le nem írhatja véghetetlen örömünket, hogy oly nagylelkűleg, s oly hatalmas erővel keltetek közös sérelmeink megbosszulására a római birodalom és Magyarország közös ellensége ellen. Miért is Istent dicsérve, mire csak képesek vagyunk, a legnagyobb hálát mondjuk királyi Felségednek és fennhangon ígérjük, hogy a nektek fogadott bonthatatlan szövetségtől semmiféle viszontagság nem fog bennünket elhajtani, a ti ügyeiteket mindig és mindenben saját ügyeinknek fogjuk tekinteni. íme tehát ünnepélyes követségünket küldjük hozzátok, hogy veletek értekezzék, mit kelljen tennünk a jövőre közös javunk tekintetében, ezt mi egészen a ti rendelkezéstekre hagyjuk, a ti akaratotoknak alája rendelvén saját kívánatainkat, és ha királyi bölcsességteknek úgy tetszik, hogy követeinkkel a magatok részéről is küldjetek hozzánk követeket, azt igen szívesen vesszük, őket teljes jóakarattal fogadjuk s kielégítő válasszal küldjük vissza hozzátok." Hogy mi lett ennek az alázatos hangnak, ennek a sok ígéretnek következménye, nagyon is jól tudjuk a történelemből. Nemcsak maga Habsburg Rudolf'lépett föl már IV. László utóda, III. Endre ellen, hanem négyszáz év keserű tapasztalásából megtanulhattuk, hogy az ígéret csak puszta szó maradt! A morvamezei diadalnak székesfehérvári vonatkozását abban találhatjuk, hogy az ütközet után a zászlókat és a győzelem egyéb jeleit bazilikánkban aggatta föl a király, a kincseket pedig visszaszerezte városunknak, honnan azokat évek előtt elrabolta a gonoszlelkű nagynénje. IV. László szomorú uralkodásából megemlítvén végül azt is, hogy bazilikánk ekkor lett a pusztító tűz áldozata. Némelyek szerint a pártviszályokban szereplő Németújvári Henrik zsoldosai gyújtották föl, mások szerint az ok ismeretlen, de a tény az bizony szomorú valóság. Ladomér esztergomi érseknek a pápához intézett jelentése erről a pusztulásról ezt írja: „Az egész templom, melyet a néhai szent királyok bőkezűsége emelt, elpusztult, mégpedig annyira, hogy a gyönyörűen írott könyveket, a ragyogó arany és értékes drágakövek fényességétől átszőtt, nemkevésbé mestermunkájú ékességét, amelyekhez hasonlókat Magyarországon alig lehetett valahol látni vagy hallani, a lángok elhamvasztották."