Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

2. Szent István 1000-1038

prépost tiszte volt. Ezen magas hivatása eredményezte, hogy Szent István rendeletéből a királyok koronázásán a székesfehérvári prépostnak mindenkor jelen kellett lennie, mert különben nem volt érvényes a szertartás. A bazilikáról, annak további történetéről még sokszor lesz szó tárgyalásunkban, mert az egyes korszakoknál szándékozom a megfelelő eseményeket felsorolni. Ez a kronologikus sorrend Szent István idejéből nem nyújt több mondanivalót, épp ezért áttérek Szent István egyéb alkotásaira, amelyekért szintén hálás lehet Székesfehérvár. A nagy király iskoláztatásról is gondoskodott városunkban. Nemcsak a szorosan vett elemi oktatást, hanem a magasabb fokú kiképzést is célozta avval a tanintézettel, amelynek alapítása az ő nagy nevéhez fűződik, és amelynek virágzásáról és hírnevéről Gellért püspök egykori életírójának soraiból meríthetünk tájékozódást. A püspök - így szól a legenda - elküldé Mór szerzetest István király üdvözlésére, meghagyván neki, hogy az iskolába is menjen be, mely akkor Fejérvárott virágzó vala, hogy maguk a tanulók között találjon tanítót és hozza el azt. Ki is Fejérvárra érkezvén, miután a királynál dolgát végezte, bement az iskolába, hol egy Henrik vala a gyermekeknek mestere, s miután beszélgetett vele, az beleegyezett s könyveit magával vivé. A magyar műveltség története rendkívül értékeseknek tekinti e sorokat, melyek a székesfehérvári tanintézetek dicsőségére válnak, és egyúttal a nagy alapító emlékét örök időkig meg fogják őrizni. Szent István végül pénzverő intézetet is állított városunkban az általa kibocsátott ezüst dénárokon háromszögekkel díszített kereszt és a Stephanus Rex Regia civitas adják a díszítést, egyúttal Székesfehérvár szerepéről szólanak. Vajon a mai Pénzverő tanya őrzi-e Szent István ezen alkotásának emlékét, ki tudná megmondani? Szent István uralkodásának eseményeiről a mondottakon kívül még igen fontos reánk, székesfehérváriakra, hogy itt járult hozzá először 1025-ben Gellért, a későbbi csanádi püspök és vértanú. Ez az első látogatás, és épp a mi városunk falai között bírta rá a királyt, hogy fiának, Imre hercegnek nevelőjévé tette a tudós szerzetest, aki első bemutatkozása alkalmával olyan megkapó szentbeszédet tartott, hogy az egykorú krónikás szavai szerint „mindnyájan csodálkoznak vala rajta." Hat év után, 1031-ben nyílt meg először a bazilika kriptájának ajtaja, hogy az első királyi halottnak helyet adjon. Szent Imre, a nagy királynak a fia, a magyar leventeségnek virágzó dísze nyitotta meg a sírt, amely 1540-ig 18 királyra terjedett. A nemeslelkű ifjú a mi városunkban született és a mi városunkban tért pihenő álmára, midőn élete oly váratlanul kialudt. Épp ezért, mert a miénk volt, szenteljünk néhány sort emlékének. Imre herceg olyan példát ad a magyar jövő reménységének, a magyar ifjúságnak, aminőre más nemzet történetében nem találunk. A jámborság és isteni félelem, a szülői szeretet, az embertársakért he-