Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

2. Szent István 1000-1038

az egész világon is csak igen kevés." Az ásatások, amelyekről annak helyén fogunk majd szólani, kimutatták, hogy hosszúságban kétszáz, szélességben ötven lépésnyire terjedt, és azon területen volt, melyet a mostani barátok klastroma, a püspökség; annak kertje és a Lakatos utca házai határolnak. Henszlmann Imre, aki az ásatásokat vezette, részletesen leírja az eredményeket, amelyek - földből kerültek elő, hogy régi nagyságunkról szóljanak. Legutóbb, Forster Gyula emlékezik meg Henszlmann adatainak kritikai méltatása alapján bazilikánkról, amelynek műtörténelmi értékét így ismerteti: „A bazilika hatalmas hossznégyszöget képezett, melyet 27 bécsi hüvelyk átmérőjű gránitoszlopok - számra egy-egy oldalról 23, összesen tehát 46 - három hajóra osztottak. A középhajó szélessége 60 római láb és a templom hossza - a főhajó szélességét ötször véve - 300 római láb volt. A főhajó nagy kerek apszissal záródott, melyhez oszlopokkal körülvett járda csatlakozott. Valószínű, hogy a három hajó elé a nyugati oldalon a régi bazilikák módjára még az előcsarnok, a narthex és ehhez az előudvar csatlakozott, sőt Henszlmann a délnyugati oldalon felfedezett és nem teherhordásra szánt négylevelű oszlop után következtethetőnek tartja, hogy a bazilika előtt hét nagy oszlop állott, melyek a jeruzsálemi templom mintájára Bozst és Joachiomot jelképezték. A templom a régi római bazilikához hasonló elrendezéssel bírt. „Sajátosságát az a négy torony képezte, melyek az épület négy sarkán, de a három hajóból képzett négyszög vonalán belül állottak s a templomot egyszersmind védelmi erőddé is tették. E templomot vették mintául a pécsi, nagyváradi és esztergomi székesegyházaknál, sőt némely külföldi templomoknál is, úgy, hogy Henszlmann és utána mások is, külön magyar nemzeti iskolának tekintik a Szent István fehérvári bazilikájából kifejlődött építészeti tevékenységet." A bazilika azonban nemcsak a méretek nagyságával tűnt ki, hanem belső berendezése is kincseket ért. Hartvik, regensburgi püspök és Szent István életének írásba foglalója említi, hogy a szentélyt gyönyörű mozaik, padozatát finom márványlapok födték, külön fejezetet szentel leírásában annak a tömérdek és kincseket érő egyházi fölszerelésnek, melyekkel a királyi bőkezűség a bazilikát elhalmozta, részletesen említi az oltárokat díszítő színarany és drágakövekkel ékesített táblákat, a főoltár fölött emelkedő művészi oltársátort, a kristályból, ónixból, ezüstből és aranyból készült templomi fölszereléseket, a szövőmunka legszebb példányait képező miseruhákat, és ami abban a korban igazán kinccsel ért föl, a sok egyházi könyvet. A bazilika 1004-től egészen 1028-ig épült, és nagyon természetes, hogy a szent király ezen legnagyobb alkotása a felügyeletet gyakorló prépostnak is kiváló jogokat és közjogi szerepet juttatott. A templomot ugyanis egyik püspök joghatósága alá sem helyezte, hanem a prépost és vele együtt a káptalan is közvetlenül a pápa alá tartozott. A prépost engedélye nélkül még püspök sem misézhetett a bazilikában, melyben a királyi korona és a királyi kincsek őrzése a