Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

22. Végleges felszabadulás 1688

Városunk tehát lerázta a szolgaságot, most már új korszak virradt reá. Sok harc és küzdelem folyt le másfélszázad alatt Székesfehérvár falai között, és a földből mégis alig kerül elő egy-két emlék, amely annyi embervért ontott háborúkról szólana. A Fejér vármegyei és Székesfehérvári Múzeum Egyesület is igen szegény ezekben a dolgokban. Van egy kő ágyúgolyója, melyet valamikor a mi városunkra lőttek és amelyet akkor ástak ki, midőn a püspökség előtt a telefonkábelokat lerakták. Van azután egy hatalmas mellvért, sisak és zablya, amelyek együttesen feküdtek a Simor utca földjében porló csontvázon. Kétségkívül valami svéd vagy vallon harcos volt az elesett, a hely pedig ott az elpusztult bástyafal szomszédságában arra mutat, hogy innen ostromolta a felszabadító sereg városunkat. A Simor utcában, a mai Marschall és a Szabó-Bakos féle ház, úgyszintén a Haltér környékén egyébiránt igen sok csontváz került napvilágra, midőn a gázcsöveket a múlt század hetvenes éveiben lerakták, sőt egy egész táborhely is előtűnt az elfogyasztott juhok, kecskék és szarvasmarhák nagymennyiségű csontjaival. Fegyvereket és egyéb tárgyakat, - amint gyermekkoromból emlékszem, - az ásó nem dobott ki, én is csak két hatalmas koponyát tudtam megmenteni, amelyek közül az egyiknek falcsontján hatalmas vágás volt. Ezt a két koponyát jelenleg a főgimnázium őrzi gyűjteményében.