Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

18. Törökvilág Székesfehérvárott 1543-1601

egyik lapján: „A XVI. és XVII. század magyar íródeákjai politikai, társadalmi és irodalmi téren egyaránt jelentékeny és hasznos szerepet játszottak. Emellett jelesen forgatták a magyar tollat, s tőlük telhetőleg törték magukat a magyar nyelv tanításával és terjesztésével. Ok voltak a hazai törökök magyar mesterei; náluk lábra kapott magyarosodási folyamat elsősorban a mi íródeákjaink fáradozásának köszönhető." Egy székesfehérvári íródeákot név szerint is ismerünk a XVI. századból. Törökösen }ahya Jaczichi, magyarul János deák volt a neve, aki többi társaihoz hasonlóan mindenkor vonzódott idegen szolgálatában is a magyarság ügyéhez, azt előmozdítani iparkodott. A székesfehérvári bégnek, majd a budai pasának volt íródeákja. 1556-ban ilyen levelet írt Gersei Pethő János komáromi főkapitánynak: „Azt akarom nagyságodnak tudtára adni, hogy én keresztény fi vagyok. Gyermekségemben rabbá estünk vala, mind atyámmal egyetemben. Az atyám kiválta tik, engemet törökké tőnek. Én az székesfehérvári Mahmud bégnek rabja vagyok, annak utána engem török iskolába adának. Azt is megtanultam. Mostan immár Oroszlán basának is szolgálok, úgy, hogy mikor király O Felségétől ide levelet hoznak, tehát törökül én írom meg neki. Azért Nagyságos Uram én itt az törökök között való dolgot jól tudom, és mindenféle álnokságukban oly igen bölcs vagyok mind az császár dolgában, vezérek és bégek dolgában. Soha titkon oly hír nem jöhet, hogy én nagy hamar meg nem érteném. Azért én az szegény kereszténységnek oly javát akarom, mint szinte önmagamnak. Én akár itt az basával legyek, akár Fejérvárban, de csak Nagyságodat mindenkor új hírekkel értethetem és király O Felségének híven akarok szolgálni." Ez a János deák meg is tartotta szavát, hűségesen értesítette Pethő Jánost minden eseményről 1566. április l-jén írta levelében: „Ez hónapnak tizedik napján az császár sátorát kihozzák és felvonák, és 15. napján ő maga is kiindul. Oly hírt nem írok Nagyságodnak, kit az piacon beszélnek, hanem oly hírt írok, kit a császár írt ide az mihozzánk. Az császár első várszállása Szigetvár, az másik Komárom leszen." Ne gondoljuk, hogy Székesfehérvár lakosai tétlenül nézték a török uralom zsarnokságát, vágyakoztak ugyan a felszabadulás után, de a lenyűgöző vasgyűrűt nem voltak képesek kettétörni. Kisebb csatározás a környékbeli falvak lakóinak közreműködésével többször volt ugyan, de azok eredményre nem vezettek, sőt a zsarnokság annál inkább érezteté hatalmát. Ilyen kitörést ismerünk 1551ből: A török ekkor szokása szerint portyázásra indult, azonban a székesfehérvári lakosok a szomszéd falvak népével együtt megtámadták őket, és állítólag 900 embert lekaszaboltak. Szomorú volt azonban a következmény, mert miként az egykorú levélben olvashatjuk: „A törökök ily kárt vallván, a főbasa vagy főkapitány Budáról Fej érvárra jött s polgárok közül mintegy nyolcnak azon órában leüttette fejét."