Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
17. Székesfehérvár bukása 1543
csomhoz hasonló gyönyörű palotákkal, igen magas templomokkal és tornyokkal s csodálatos alakban művészileg épített zárdákkal. Különösen említendő a legalsó régi templom. Ennek minden szögletében és zugában drága márványból vagy kőből kifaragott csodálatos alakok voltak, melyeknek mindegyike annak idejében hírével és hatalmával kérkedő padisah volt. Itt-ott egy-egy bálványimádónak sírhelye, máshol egy-egy feslett erkölcsű, pokolra költözött gyaurnak sírköve. Minden szögletben kőből csinált koporsókban utálatos alakok, kik a piszkosoknak országszerte híres, a sátánoktól megszállott szentjei valának s akiknek fejökre csillogó drágakövekkel kirakott koronákat, mellükre arany és ezüst kereszteket, kardokat és handsárokat tettek, ujjaikon pedig nagy értékű arany gyűrűket húztak ékességül. Végre egész belseje tömve volt a világot elhagyott szerzetesekkel és a gyehennára költözött papokkal. Mivel tehát ennek szemlélete félelmet gerjesztő vala és intésül szolgált, nem volt alkalmas arra, hogy dsámivá alakíttassék. A müszülmán harcosok egy másik nagy és pompás templomot tisztítottak meg a nyomorult bálványoktól s alakították át dsámivá és ott imádkoztak istenhez. Miután az országhódító padisah megtisztelte látogatásával a világ díszére való városnak minden részét, az új dsámiba ment, hol a Korán olvasók a szent versekből egyes verseket és részeket olvastak fel. Majd a Khatib fölmenvén a szószékre és khutbét munkván, a próféta áldása után a vallásos padisah császár hatalmának tartós voltáért imádkozott, mire az összes harcosok áment mondtak. Azután az emírek közül az egyik kineveztetett szandságbéggé, továbbá kádi, dizdár és várőrség választatott ki, szóval minden szükséges intézkedés megtörtént." Dselálzáde Musztafa ezen sorai a hálaadó istentiszteletről és a török uralom megalapozásáról szólanak, egész általánosságban, de a többi eseményt hallgatással mellőzik. Ezeket a magyar történetírók munkáiból kell pótolnunk. A várfeladás alkalmával Szolimán az őrség német és olasz katonáinak szabad elvonulást engedett. A magyaroknak, - tehát a tulajdonképpeni lakosoknak - sorsa azonban egy ideig bizonytalan volt, mert Szolimán az egykorú magyar följegyzések szerint előbb ki akarta nyomozni, hogy kik voltak részesei annak az átpártolásnak, amely Székesfehérvárt Ferdinánd királyhoz vitte! Tény az, amit a török írók elhallgatnak, hogy a törökök bevonulása után Székesfehérvár lakosainak jó részét kivégeztette a győztes Szolimán, azonban ez nem közvetlenül a meghódolás után, hanem valamivel később történt, és különös ok játszott közre a vérengzés előidézésében. A meghódolás első napjaiból az a valóság, hogy Szolimán megkegyelmezett a magyar lakosságnak, Szinán csausznál is olvashatjuk: „A várban levő hitetleneket kivezették a külvárosokba s a defterdár effendi, írnokaival együtt bemenvén, a fegyvereket és egyéb hadi eszközöket lefoglalta az állam részére. Ulama béget a belső várból szabadon elbocsátott gyaurok mellé rendelték, és elkísértették vele őket a kívánt helyig."
