Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

17. Székesfehérvár bukása 1543

val, többen pedig kővel dobálták az ostromlókat. Csereinek egy kevésbé ismert történetbölcseleti munkája is megemlékezik a székesfehérvári asszonyok hősiességéről, és azt mondja, hogy az ostrom alatt egy asszony kivette elesett férjének kezéből a kardot és avval három törökre mért halálos csapást. Szeptember 2-án döntő rohamra indult a török. A magyar írók előzmény gyanánt csak annyit említenek, hogy Szolimán összeszidta katonáit a lassúságért, melyet a vár bevételében tanúsítottak. Szinán csausz már részletesebb leírást ad és azt mondja: „A padisah parancsa az, hogy aki először hatol be a várba, ha timárli vagy más hűbér jövedelmét élvezi, szandsákot, ha a garibok közül való, ziámetet vagy másféle nagyobb jövedelmet fog kapni, szóval mindenki előléptetésben fog részesülni. Tehát férfiasan viseljétek magatokat! Holnap roham lesz, készüljetek! A gázik pedig hallván a világvédő padisahnak eme parancsát, mindnyájan isten trónja felé fordultak, egész reggelig alázatosan könyörögtek: „Oh Uram! adj győzelmeket az iszlám seregének!" A roham igen erős volt, a külvárosok lassankint a törökök kezébe kerültek. Lufti pasa nagyon röviden szól a vár bevételéről. Leírásában is élénk nagyítást találunk: „Mikor a szilárd és erős várat köd borította be, a mi részünkről a hit harcosai ezt kedvező alkalomnak gondolva, egyszerre rohamot intéztek. A bástyákat egy perc alatt piros vérrel festvén be, a gyaurokból 3000-nél többet kardra hánytak, a többi pedig a belső városba menekült." Dselálzáde Musztafa sem közöl részleteket, de annál erősebben túloz. Egy helyütt így írt: „Mikor a nap fölkelt keleten, mindenfelől támadásra rohantak. Innen a müszülmán férfiak, belül a bálványimádók szemben állván egymással, a hüvelyeikből kirántott kardok vágták, aprították az emberi testeket; a hat tollú érc buzogányok olyan apró darabokra zúzták az emberek fejeit, minta a mákszem, a nyilak és a lándzsák vashegyei darabokra szaggatták a sziveket és a májakat. A harci eszközökkel megsebzetteknek és a halál fegyverével megölteknek vére hömpölygött az árokban. E nagy csatában a férfiak oly hevesen harcoltak és viaskodtak, hogy a réseknél a holttestekből halmok emelkedtek s nem volt száma az elesetteknek. A harc igen sokáig és nagy hévvel folyt." Szinán csausz már a részletekbe is behatol, de olyan tévedésbe esik, mely a történeti tényekkel homlokegyenest ellentétben áll. A külvárosokban a vár körül lefolyt megütközés tényleg igen nagy emberáldozatot kívánt Székesfehérvár őrségéből és polgáraiból. Egykorú följegyzés szerint ekkor estek el: Sicca Károly olasz főtiszt, Scrusa Oktávián, Torniel Domonkor, Wirceburg Erasmus német zászlótartók, de elesett maga a várparancsnok, Varkocs György is, aki a külvárosba ment, hogy az ostromlókkal jobban szembeszállhasson. Vállalkozása azonban balul ütött ki, mert midőn katonáinak jó részét leölte a török, maga sem tudott a várba jutni, amelynek kapuját belül elzárták. Ott a budai várkapunál halt azután hősi halált a még megmaradt csekély őrség élén Varkocs, kinek fejét vágta le a török, sőt jobb karját is lehasítá, hogy gyűrűin megosztozzék.