A székesfehérvári Boldogasszony bazilika jelentősége - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1996)

PÜSPÖKI NAGY PÉTER: A székesfehérvári prépostság és bazilika előzményei és szerepe az alapítás első századában a kánoni jog tükrében

Szent István Hartvik-féle legendája - mint azt alább bővebb, szó szerinti idézetben is látni fogjuk, s amely jelentős voltára már Mezey László is felfigyelt -, a kánoni jog szemszögéből a székesfehérvári ba­zilika egyházjogi helyzetét a »propria capella«, azaz »a saját kapolna« kife­jezéssel világosan és pontosan határozza meg. Ezt a fogalmat a kánoni jog jól ismeri. Nem jelent egyebet, mint hogy a székesfehérvári Bol­dogasszony Egyház első királyunk magánkápolnája, azaz nem. nyil­vános egyháza volt. Helyesen tehát ma is - legalább a bazilika korai korszakának a tekintetében - a fehérvári királyi magánkápolnáról kel­lene beszélnünk. Tekintettel a hagyományos »székesfehérvári bazilika« elnevezés bevett jellegére, mi sem kívánunk eltérni ettől a szóhasználattól. Meg­jegyezzük azonban, hogy ezt az elnevezést nem kánonjogi, hanem építészeti, művészettörténeti fogalomként kezeljük, amely az épület bazilikális építészeti stílusára és nem a joghelyzetére utal. A királyi magánkápolna, avagy a bazilika »korai korszakanak« időhatárait már nehezebb meghatározni. Egyszerűbb és egyértelműbb a felső időhatár megjelölése. István király szentté avatása 1083-ban gyökeresen változtatja meg a magánkápolna helyzetét: a korábbi ki­rályi »capella propria« a szentté avatás pillanatától nyilvános nemzeti zarándokhellyé lett. A fehérvári Boldogasszony Egyház korábbi ma­gánkápolna jellege ekkor végérvényesen megszűnt. A »capella propria« esetében ugyanis még szigorúbban érvénye­sült az az elv, hogy idegen templomban - kivéve a vendégség és az or­szágos tanácskozások eseteit - istentiszteleten és a bűnbánat szentsé­gében kívülálló nem részesülhetett. Erre nézve már a 658-i nantesi zsinat két határozatot is hozott, amely az 1000-es évek elején helyet kapott Burchardus joggyűjteményében, és nem csupán Gratianus

Next

/
Thumbnails
Contents