Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)

VII. A szabadságharc végnapjai

látta Munkácsy „Krisztus Pilátus előtt" czímű képét, csak annak lehet fogalma arról a dühös tömegről, mely Kapy József háta mögött állt. Minden arczra ez volt írva: „feszítsd meg, feszítsd meg," mert Kapy József, habár víg czimbora, s jó mulató pajtás volt is, nem volt rokonszenves alak, s kíméletlen modora gyűlöltté tette a nép előtt. (...) Szerdán Kiss János városi csász(ári) főügyész vezettetett elő, aki azzal volt vádolva, hogy a hódolatot fogalmazta. Hasztalan volt minden érvelésem, Kiss Jánost a többség három évi várfogságra ítélte, csak azért is, hogy Kapyt is el lehessen ítélni, s Kiss János még aznap útnak indíttatott Komáromba Nyak Ferenc nemzetőri főhadnagy vezetése alatt. Kiss János után Kapy József kísértetett be, s még egyszer kihallgattatván, a bíróság halálra ítélte. Megvallom az ifjú szerelmes szíve, midőn imádott jegyesét először öleié magához, nem dobog úgy, mint dobogott az én szívem, midőn Kapy Józsefnek a halálos ítéletet kimondtam, mert ő régi ismerős, nőmnek rokona volt és azért amit tett, nem tartottam halálra méltónak, mert megmentette Fehérvárt. Kapy József hidegen fogadta a halálos ítéletet, magaviseletén meglátszott, hogy át van hatva azon gonosz ügy szentségétől, melyet hazája kárára szolgált. (...) (aug. 18.) .. .Gily János és Heinrich Lajos mint a halálra ítélt Kapy József rokonai hozzám jöttek s kérve-kértek, hogy ne adjam Kapyt martalékul a bizonyos halálnak, s addig is míg ügyét egy felsőbb bíróság felülvizsgálja, az ő kezességökbe bocsássam szabadon. Szívesen engedtem barátim, s rokonaim kérelmének, mert én sem tartottam Kapyt halálra méltónak azért, amit tett. Sietve a megyeházhoz mentem Kapy J(ózsef) börtönébe. Ott ült szegény összekulcsolt kezekkel, meggörnyedve, várva a halált, mellette az őr kivont karddal. Remény és kétség tükröződött arczán, amint börtönébe léptem. Azután intettem az őrnek, hogy maradjon, s zord hangon mondám Kapy Józsefnek: —Kövessen az úr! Összerezzent, mert szentül hitte, hogy a bakó kezébe viszem, reszketve felkelt, s tántorgó léptekkel követett a megyeház külső kapujáig. Itt hozzá fordultam és lassú szelíd hangon ennyit súgtam neki: — Menjen bátyám amerre lát, meneküljön a kukoriczába, én is menekülök, s meglehet, hogy nem látjuk egymást többé az életben. Görcsösen kapott kezemhez, hogy megcsókolja, annyira meg volt lepve. Hogyisne, mikor azt hitte, hogy halálra viszem, s szabadulást hirdettem neki. Jóslatom, hogy többé nem látjuk egymást az életben, borzasztóan teljesedett. Augusztus 20-kán, vagyis szent István napján 1 1 óra után vonultunk be Komáromba. (...) Megérkezésünk után egy hétre sok küzdelem után megjött Veszprémből Mednyánszky is, s a Fejér megyei csapatot átadta gr(óf) Eszterházy Pál ezredesnek, aki az általam kinevezett tiszteket mind meghagyta rangjukban. A Mednyánszkyhoz csatlakozott tisztviselők egy része is megérkezett, s az utczán találkoztam Kovács Pál alügyészszel, aki gúnyosan, s kárörvendve mondta: - Hiában eresztette alispán úr szabadon Kapy Józsefet, mert Veszprémben azért Nagy Pál Nánival agyonlövettük. (...) Később hallottam meg, hogy Kapy József tanácsom ellenére nem a kukoriczásba menekült, hanem nejéhez ment, hogy elmondja, miszerint életét nekem köszönheti. Es míg honn hálálkodott, azalatt Kovács Pál kereste a foglyokat, s megtudván, hogy én Kapyt elbocsátottam, fegyveres hajdúkkal házához ment, ott elfogatta, Nagy Pál Nánival Veszprémbe vitette, s rögtönzött haditörvényszék ítélete alapján a vásártéren mindkettőt agyonlövette, s holttestöket ugyanott egy gödörbe dobatta. FORRÁS: Boross, 228-254. o.