Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)
IV. A honvédelem szolgálatában
(...) Hazaáruló volt-e hát gr. Zichy Ödön? az a kérdés. Erre határozottan „nem"-mel felelek az akkori viszonyokat tekintve. Igaz, hogy Fejér megyében a reformharczokban kitüntetett reformellenes küzdelmeiért nem volt kedvelt egyéniség; de azért ki nevezhetné hazaárulónak, midőn millió volt azok szama, kik vele egy zászló alatt küzdöttek. Elfogatásakor Jellasich-féle proklamácziókat, s egy menedéklevelet találtak. Ha ez volt minden bűne, ez nem elég arra, hogy valaki „hazaárulónak" bélyegeztessék, s bitóra hurczoltassék. Az, hogy házánál 400 fegyver, 50 pisztoly, s több compromittáló irat találtatott, nem való, arról én és a most is élők kezeskedhetnek. Gr(óf) Zichy Ödön nem tartott a forradalmi párttal. Ezért hazaárulónak mondható-e? Nem. O azon párthoz tartozott, mely 1848 előtt a bécsi kormány politikáját támogatta, s a nemzet törekvései elé akadályokat gördített, s a szabadság diadalával elnémult. Felteszem, hogy gr(óf) Zichy, mint az udvarhoz szító sok arisztokrata társa hű maradt régi elveihez, de azt nyilvánítani nem merte. FORRÁS: Boross, 96-103. o. 1848. október 2. Madarász József Zichy Ödönről (...) miután újból kijelentettem, ajánlom, hogy a volt hivatalnokok, s az adminisztrátori rendszer hívei köszönjék meg, ha büntetlenül visszavonulhatnak; ez ajánlást Fiáth Ferencz értette meg legelőbb. Fölkelt, szokott nyájas modorával nyilvánította, hogy a „nyert tanítást használandó távozom", s elment. Ezután Sárközy is kijelenté, köszöni a bizalmat, de nem fogadja el. (...) velem szemközt, Zichy Ödön gr(óf), a volt adminisztrátor, szót kér, és kéri a gyűlést, válaszsza meg őt bizottsági taggá. A körüle levők éltették, gondolám elég lesz egy szó, s mondám „nem". Es ezerén vis(s)zhangoztaták „nem". Ámde az ansztokratia nem ismeri az illem követelményeit; erőltette taggá választani. Fölkelt Rosty és többen volt elvtársaim közül, s kívánták a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében, hogy feledjünk mindent, s válasszuk meg. Majdnem föllázított e viselkedés Lamartine-nak bűnös jelszavaival, midőn a nemes érzés a haza elleni bűnök mentségére használtatik fel. Hiszen amit ők hirdettek, hogy a szabadság védelmét volt ellenére bízzuk, ez nem testvériség, ez eszeveszettség. Kényszerítettek kifejeznem és határozottan, amiért ellenzem megválasztatását a volt adminisztrátornak. Végre fölidézvén azon tényét is, midőn katonaság a teremből a választókat kiszuronyozta, s hátam mögött a falon még akkor is láthatók lévén a vérfoltok, kérdeztem, hivatkozva lelkiismeretére, miként is vélhette azt, hogy a nép őt megválaszthatná. A nép fölfogta, hogy igazam van, s mind élesebben hangzott a „nem kell," „nem kell," utóbb majdnem mint vésztrejtő vihar. Eközben Zichy Ödön grófra szegzém szemeimet. Szép, derék termetű, és ha nemzetéhez hű marad, jeles férfiú lett volna makacs bátorságával. Beszédem közt sokszor láttam arczába szökel(l)ni a vért. Beszédem végén, midőn a vérfoltokra nézve kérdeztem, egyszer mintha megrezzent, s egyszer mintha védő szóra nyíltak volna meg ajkai. De majdnem ugyanazon perczben láttam, hogy elhalványul, hogy karjai úgy leesnek, s mintegy megsemmisülve megfordult és elment. FORRÁS: Madarász, 1 18-1 19. o.
