Lélek és Élet, 1991 (1-3. szám)
1991-04-01
EGYÜTT AZ EGYHÁZZAL A harangok zúgása mindig szép és ünnepélyes, de különösen is fenséges és fölemelő a húsvéti harangszó. Vajon mit hirdetnek nekünk a húsvéti harangok? Örömöt és reménységet! Az Egyház a húsvétot mindig ujjongó örömmel ünnepelte és ünnepli. A Jézus föltámadásáról szóló híradás az evangéliumok legörömtelibb, legdiadalmasabb része: szinte evangélium az evangéliumban. De mi is a lényege a hívő ember húsvéti örömének? Elsősorban az, hogy Jézus sok szenvedésének érdeméért az első húsvét napján elnyerte azt a megdicsőülést, amelyet az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében, főpapi imájában kért a mennyei Atyától. A hívő ember tudja, mit szenvedett Jézus, hogy megváltson és üdvözítsen minket. Szolgai alakot öltött, egészen kiüresítette önmagát. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Magára vette a mi gyarló emberi természetünket (vő. Fii 2,6-8). Jézus életének talán éppen azok a legmeghatóbb jelenetei, amikor kiütköznek rajta az emberi természet gyöngeségei. Amikor böjtölése után megéhezik, a kereszten szomjúhozik, porosán, fáradtan leül Jákob kútja mellé. Fáradtan elalszik a hajóban, a viharos tengeren. Könnyezik barátjának, Lázárnak sírjánál. Az Olajfák hegyén remeg és gyötrődik, átéli a halálfélelem minden kínját. A kereszten pedig fölkiált: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" (Mk 15,34). S ugyanakkor gyötri az emberekben való sok-sok csalódás. „Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be öt” (Jn 1,11). Sőt féltékenység, hazugság, gyanakvás és áskálódás kísérte végig egész életét. De a föltámadás után mindez egy csapásra megváltozik. A gyenge, megalázott, szenvedő Jézus ismét Isten hatalmas Fiának bizonyul (vő. Róm 1,4). Nem érzi már a földi vándorlás fáradalmait, nem kötik már a földi test törvényei. Előlép a kősírból, átmegy a zárt ajtón, ott jelenik meg, ahol akar, s könnyedén tűnik el, mint a gondolat. Teste a lélek tökéletes eszközévé válik: a lélek friss, könnyed és fáradhatatlan élete sugárzik át rajta. S ami a legfontosabb: a szenvedésnek többé már nincs alávetve, és a halál sem vehet többé erőt rajta! Még csak növeli a mi nagy-nagy húsvéti örömünket, hogy a mennyei Atya minket, Jézus követőit is részesíteni akar a feltámadt Krisztusnak ebben a dicsőségében. Hogyan is írja Szent Pál apostol a filippiekhez írt levelében? Jézus „azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi saját megdicsőült testéhez" (Fii 3,21). Micsoda megnyugvást adhat nekünk ez a gondolat például a halál közeledtével vagy kedveseink koporsója mellett állva! Mi Krisztus feltámadt! hívő keresztények sohasem úgy készülünk a halálra, sohasem úgy gyászolunk, mint a világ fiai, akiknek nincs reménységük (vő. 1 Tessz 4,13). Mert mi tudjuk: ha Krisztus meghalt és föltámadt, akkor Isten vele együtt föltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el (vő. 1 Tessz 4,14). Sőt, ennél még többet is mondhatunk: Mi nemcsak egy boldog jövendőt várunk Jézus föltámadásának gyümölcseként, hanem már egy boldog jelent is birtokolunk. Ez pedig a lelkünk új, kegyelmi élete. Isten ugyanis azzal az erővel, amellyel Jézust feltámasztotta és egykor minket is feltámaszt, a lelkünket már most eltölti. A keresztség által megszabadítja a bűntől, Isten gyermekévé teszi és megadja neki a készséget arra, hogy Isten gyermekéhez méltóan éljen... Az odaföntvalókat keresse elsősorban, és ne pusztán a földi dolgokon járjon az esze! Milyen nagyszerű méltóság, milyen csodálatos lehetőség! Isten gyermekének lenni, Isten gyermekéhez méltóan élni! A megváltatlan, a maga erejére hagyatott ember erre bizony képtelen. Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében szomorúan panaszolja, hogy bár a Krisztus nélküli ember is - értelme szerint - ismeri és elismeri a jót, mégis a rosszat teszi, mert erre kényszeríti öt a benne lakó bűnös ösztön (vő. Róm 7,14-24). Az emberiség ősidőktől fogva érezte ezt a reá nehezedő átkot, s szeretett volna szabadulni a romlott természet tehertételétől. Reménykedett valakiben, aki megtanítja majd az igaz és a szent élet titkára. Sőt, aki erről nemcsak tanítást ad szavával és példájával, hanem - Jeremiás próféta gondolata szerint - az emberek szívébe vési a jót, az Isten akaratát. Vagyis egy titokzatos belső lelki erővel is felruházza az embert a jó megtevésére. Az emberiségnek ez a vágya az első húsvétkor, Krisztusban, a Megváltóban és Üdvözítőben teljesedett be. Hiszen tudjuk, hogy aki a hit által csatlakozik őhozzá és megkeresztelkedik az ö nevére, annak lelkében Krisztus - ígérete szerint - megkezdi az ö titokzatos életét. A mi feladatunk már csak az, hogy tudatosítsuk magunkban ezt a nagyszerű igazságot: Jézus bennem él, jelen van és dolgozik a lelkemben. S ha én jószándékkal együttműködöm vele, már nincs okom félni a rosszra hajló emberi természet támadásaitól. A bennem lakó Krisztus lelkének világossága, ereje és szeretete minden mélységből kisegít és minden jóra képessé tesz engem. S mindezt a megváltás műve: Jézus szenvedése, halála és feltámadása hozta meg számunkra! Ez a mi húsvéti örömünk igazi oka és magyarázata. A nagy költőfejedelem, Goethe leírja a Faust című remekművében, hogy egy ember évekig nem találta helyét az életben... kudarcok, szenvedések érték, kilátástalannak látta sorsát, jövőjét... Nem tudott értelmes és szép életcélt kitűzni magának. Elkeseredésében a méregpohár után akart nyúlni, amikor megszólaltak a húsvéti harangok! Ezek felidézték benne hitének elmosódott emlékeit, amelyek egykor oly boldoggá tették öt. Letette a méregpoharat, és a halál helyett az életet választotta. Velünk is megtörténik nemegyszer, hogy kedvetlenek vagyunk, keserű gondolatok környékeznek meg. Elszomorít életünk kilátástalansága, s talán a kétségbeesés szakádé kának szélére kerülünk. Bárcsak belekonganának ilyenkor a mi fülünkbe is a húsvéti harangok! S kihallanánk ebből a harangszóból az öröm és a remény üzenetét! dr. Konkoly István 1991. ÁPRILIS LÉLEK ÉS ÉLET s
