Lélek és Élet, 1991 (1-3. szám)
1991-04-01
VÁRJUK A PÁPÁT „Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!” - énekeljük a pápai himnuszban. Az ének szavai válaszolnak a címben feltett kérdésre: A Szentatya Krisztus földi helytartója. 1. Minden keresztény hívő vallja Krisztusról, hogy „ö a testnek, az Egyháznak a feje” (Kol 1,18). Ugyanakkor valljuk azt is, hogy Jézus a maga látható egyházfői tisztségét átruházta Péterre, első apostolára, akit - saját halála és föltámadása után - önmaga helyettesévé, az Egyház látható fejévé tett. A Péter főségével kapcsolatos ígéret Fülöp Cezáreájánál hangzott el: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, s amit föloldasz a földön, föloldott lesz a mennyben is” (Mt 16,18-19). E szavakkal Jézus előre jelezte, hogy Péternek egyedülálló szerepe lesz az Egyházban. ő lesz a Krisztus-hívő közösség sziklaalapja. Általa válik az Egyház hasonlóvá a sziklára épített házhoz, amelyet sem árvíz, sem szélvihar nem tud összedönteni (vő. Mt 7,24-27). Ugyancsak Péter kapja sajátos módon a „kulcsok hatalmát”, illetve az „oldás és kötés" jogát. A kulcsok, valamint az oldó és kötő hatalom átadása a bibliai nyelvhasználat szerint a hatalom teljes átadását jelenti. Simon-Péter kapja meg a föhatalmat ahhoz, hogy megengedettnek vagy tiltottnak nyilvánítson valamit, kötelezzen egy előírás megtartására vagy felmentsen ez alól, kizárjon valakit az Egyházból vagy visszavegyen oda. A megengedés vagy tiltás nemcsak fegyelmi, hanem tanításbeli kérdésekre is vonatkozik. Péter kapta a legfőbb hatalmat annak eldöntéséhez, hogy egy tan összeegyeztethető-e Krisztus tanításával vagy sem. Mint érdekességet, megjegyezzük, hogy a fentebb idézett mondatok hitelességét többen próbálták kétségbe vonni. A kétségbe vonásnak azonban semmi alapja sincs. A kérdéses versek egyetlen kódexből sem hiányoznak. Azonkívül annyira át vannak itatva ún. szemitizmussal (a Jézus korabeli zsidó nyelvhasználatban szereplő kifejezésekkel és fordulatokkal), hogy még a görög szövegen is átüt az eredeti héber stílus. Kizárt dolog, hogy ezeket a verseket a későbbi római egyház toldotta volna bele Szent Máté evangéliumába. Az egyházfőség átadása Jézus föltámadása után, a Tibériás tónál történt. Itt adta át Jézus Péternek a főpásztori hatalmat ezekkel a szavakkal: „Legeltesd bárányaimat”, illetve: „Legeltesd juhaimat" (vő. Jn 21,15-17). így beteljesedett a Fülöp Cezáreájánál tett ígéret: Jézus valóban az Egyház fejévé, főpásztorává tette Pétert. A „bárányok” és a „juhok” itt ugyanazt jelentik: Jézus híveit, vagyis Ki nekünk a pápa? az Egyházat. A pásztor feladata kettős: egyrészt gondoskodnia kell a juhok táplálékáról, másrészt védenie kell nyáját a veszélyektől, különösen a felbomlás, a szétszóródás veszélyétől. A juhok táplálékát akkor biztosítja az Egyház pásztora, ha gondoskodik az „egészséges tanításról" (vö. 2 Tim 4,3) és a szentségek kiszolgáltatásáról. A nyáj egységét különösen annak kormányzása biztosítja. Péterre tehát nem kisebb feladat vár, mint hogy az Egyház legfőbb tanítója (hitoktatója), legfőbb papja és pásztora (kormányzója) legyen. Az Apostolok Cselekedetei és az apostoli levelek igazolják, hogy Péter kezdettől fogva úgy viselkedett, mint az Egyház felelős vezetője és képviselője. Az Egyház pedig elfogadta Péter főségét, és - mint főpásztoráért - „állandóan imádkozott érte” (ApCsel 12,5). 2. Jézus akaratának megfelel, hogy Péter halála után az ő mindenkori utódja, vagyis a pápa gyakorolja az Egyházban a föhatalmat. Jézus az ö Egyházát olyan épülethez hasonlította, amely Péterre, mint sziklaalapra épül, és - az alvilág minden támadása ellenére -fönnmarad a világ végéig. Ha viszont az Egyháznak a világ végéig fenn kell maradnia, nyilvánvaló, hogy ez csak úgy lehetséges, ha Péter halálával nem szűnik meg a sziklaalap, hanem megmarad Péter utódainak személyében.----------3----------Jézus fontosnak tartotta Péter főpásztori szolgálatát az ösegyház számára. Vajon a későbbi Egyház milyen alapon utasíthatta volna el magától ezt a szolgálatot? Ha egy közösség születése és felnövekedése sajátos nehézségeket rejt magában, ugyanez elmondható a szervezet fennmaradásáról és állandó'újjászületéséről is. A történelem viharai a legkevésbé sem kímélték az Egyházat. így a Péterre bízott nyáj mindig is rászorult Péter utódjának főpásztori szolgálatára. Különben nem kerülhette volna el a szétszóródást és a meghasonlást. Érvelésünket nem lehet visszautasítani azzal, hogy Jézus nem beszélt Péter „utódairól”. Jézus ugyanis az apostolok, a tanítók vagy az egyszerű lelkipásztorok „utódairól” sem beszélt, mégis világos, hogy mindezen egyházi tisztségviselőkre ma is szükség van. De vajon miért éppen Róma püspöke, a római pápa örökli Péter főhatalmát? Azért, mert Péter Róma püspökeként halt meg. (Ezt a tényt mind a Szentírás, mind a hagyomány, mind az archeológia megerősíti.) Logikus volt, hogy Péter halála után az Egyház így okoskodjék: Annak kell örökölnie Péter föhatalmát, aki örökli püspöki székét, vagyis a római püspökséget. Nagy■ tekintélyű és kiváló egyházatyák egész sora (pl. Antiochiai Szent Ignác, Szent Iréneusz, Szent Ambrus) tanúsítja, hogy az Egyház Róma püspökében kezdettől fogva Péter utódját, illetve Péter főhatalmának birtokosát látta. Vitás kérdésekben a föld legkülönbözőbb részeiről Róma püspökéhez fordulnak a II. századtól fogva. Ha pedig Róma püspöke beleszól egy távoli egyházközség életébe, ezt az érintett közösség nem tekinti „belügyeibe való jogtalan beavatkozásnak”, hanem tisztelettel és hálával fogadja. Mindez azt igazolja, hogy a katolikus Egyház „pápa-hite” nem a krisztusi örökségtől való eltávolodás következménye, hanem éppen a teljes krisztusi örökséghez való ragaszkodás jele. Megfelel tehát azúr akaratának, hogy a pápát ma is úgy tiszteljük, mint Szent Péter utódját és Krisztusnak földi helytartóját. S ezzel együtt fogadjuk el legfőbb tanítói, főpapi és főpásztori szolgálatát is. dr. Márfí Gyula 1991. ÁPRILIS LÉLEK ÉS ÉLET
