Szalay János: A szombathelyi Szent Domonkos-rendiek lelkipásztori működése 1638-1938 (Szombathely, 1938)

Első rész, AZ ATYÁK MŰKÖDÉSE

22-én és Pinkafőn 1888. június 27-én. P. Dunarich Károly 1893. augusztus 6-án Tömördön és P. Gár­­zsik Henrik 1895. december 15-én Németszenlgró­­ton.37 Évszázadok beszélnek a dominikánusok rózsa­­füzér szeretetéről. Ezzel mint zászlóval vonultak be ide a régi Szentmártonba. És bevonulásukat csak­hamar győzelem követte: a lakosság, ide számítva Szombathelyt is, majdnem teljes egészében elfo­gadta a rózsafűzér-imádságot, sőt belépett a Rózsa­­füzér Társulatba. Az ünnepi keretek, amelyek között imádkozták a rózsafüzért, még jobban biz­tosították annak győzelmét. A rózsafűzéres havi körmenet és különösen az október havi, maradandó emléket hagyott a hívek lelkében. A nép megsze­rette és imádkozta a rózsafűzért. A domonkos atyák iparkodtak és iparkodnak most is a régiek szellemében megtartani és fejlesz­teni a rózsafűzér-imádságot és vele együtt a társu­latot. Minden nap van templomukban rózsafűzéres mise a Mária-oltárnál, vasár- és ünnepnapokon a főoltárnál a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt. Ezen mise alatt mondják el a hívek közösen a rózsafűzért. Esténként szintén van rózsafűzér­­imádság. A hónap első vasárnapján ünnepélyes rózsafűzér-körmenetet tartanak. Az október havi körmenet pedig valóságos seregszemle a katolikus hívők felett. Az atyák meg is tesznek minden lehe­tőt, hogy minél nagyobb tábora legyen a rózsa­­fűzéreseknek, a Szűz Anya igazi tisztelőinek. Ezért nagy buzgósággal tartják meg a májusi és az októ­ber havi ájtatosságokat. Minden este 6 órakor ünne­pélyes vecsernye, előtte közös rózsafűzér-imádság, ezenfelül az ájtatosság kezdetekor, azután minden szombaton és az ájtatosság befejezésekor szentbeszéd van. A Szűz Anya tiszteletének elmélyítéséhez nagy-37 Rózsafűzér Főtestvérület Anyakönyve, I. Bevezetőlap. 110

Next

/
Thumbnails
Contents