Szalay János: A szombathelyi Szent Domonkos-rendiek lelkipásztori működése 1638-1938 (Szombathely, 1938)
Első rész, AZ ATYÁK MŰKÖDÉSE
Anyának piros selyemből gazdagon aranyozott ruhája volt.5 6 A rózsafűzér főünnepén pedig, október hó első vasárnapján hatalmas körmenetben vonultak fel a hívek Szombathelyre. A körmenet, amint az 1760. október 5-i jelentés mondja, délután 4 órakor indult el a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel a plébániatemplomba, ahol szentbeszéd is volt. Az említett évben P. Paar István tartotta a prédikációt.* Fölösleges hangsúlyoznunk, hogy egy ilyen körmenet mekkora lendületet adott úgy a rózsafűzérimának, mint a Rózsafűzér Társulatnak és így könynyen megérthetjük Csődi Pál Szombathely plébánosának idézett kijelentését, hogy a hívek majdnem mindnyájan tagjai a Rózsafűzér Társulatnak.7 A Rózsafűzér Társulat a templom gondozását illetőleg is szépen kivette a részét. így például 1732. május 12-én a rózsafűzér-kápolna mennyezetének kifestésére adott 13 frt-t.8 1737. május hónapban új harangokra ajándékozott 20 frt-t.9 1738. novemberben új rózsafűzér-oltárt építtet. A mesteremberek, asztalosok, szobrászok és festők bent laktak és étkeztek a rendházban, amiért a rózsafűzéres szónok a rendháznak 14 frt-t fizetett.10 1783-ból megismerjük a társulat pénztárállományát és rendes kiadásait. Pénze volt 1270 írt, melynek kamatai 63 frt, 30 krajcárt tettek ki. Kiadásai voltak: sekrestyésnek és más szolgaszemélyzetnek 15 frt, gyertyákra, bútorzatjavításra, az oltár díszítésére és jókarbantartására, meg a társulat főünnepén zenére 60 frt.11 Itt megemlíthetjük, hogy az új életre támasztott Rózsafűzér Társulat 1897. július havában 155 frt-t 5 Szhelyi r. levélt., No. 2. 6 Győri p. levélt., Relig., Dominicani, No. 25. 7 Lásd 102—103. old. “Percepta, I., 139. old. 9 U. o., 178. old. 10 U. o., 188. old. 11 Szhelyi r. levélt., Doc. No. 4. 106