A szombathelyi egyházmegye zsinati könyve (Szombathely, 2000)
I. Az Isten igéjének hirdetése
1. AZ ISTEN IGÉJÉNEK HIRDETÉSE (EVANGELIZÁCIÓ) Teológiai megalapozás 1. „Jóságában és bölcsességében az Isten úgy határozott, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát,1 amelynek alapján Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben az Atyához járulnak az emberek, és az isteni természetben részesülnek.2 Ebben a kinyilatkoztatásban a láthatatlan Isten3 lángoló szeretetének gazdagságából, mint barátaihoz szól az emberekhez,4 társalog velük,5 hogy meghívja és befogadja őket a saját közösségébe. Ez a kinyilatkoztatás eseményekben és a hozzájuk bensőleg kapcsolódó szavakban bontakozik ki: Istennek, az üdvösség történetében müveit cselekedetei kinyilvánítják, és megerősítik a tanítást és a szavakkal kifejezett valóságokat. A szavak viszont a tetteket hirdetik, és a bennük rejlő misztériumot világítják meg. Az Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott mélységes igazság Krisztusban ragyog föl a szemünk előtt. Ő az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége”6. 2. Isten Igéje Isten benső jóságának külsőleg érzékelhető megjelenése a mi világunkban: szemünkkel látjuk, kezünkkel tapintjuk, fülünkkel halljuk az élet Igéjét,7 akit hitével befogad az ember. II. János Pál pápa a Redemptor Hominis kezdetű enciklikájában így fogalmazza meg az evangelizáció lényegét: „Jézus Krisztus a szilárd alapja és örök központja annak a kötelező szolgálatnak és feladatnak, amelyet Isten az emberre bízott. E feladatban valamennyiünknek részt kell vennünk, 1 vö. Ef 1, 9. 2 Ef 2, 18; 2 Pét 1, 4. 3 Kol 1, 15; 1 Tim 1, 17. 4 Kiv 33, 11; Jn 15, 14-15. 5 Bár 3, 38. 6 DV 1. 2. 7 1 Jn 1, 1.