A szombathelyi egyházmegye zsinati könyve (Szombathely, 2000)

XII. Az egyházi vagyon és annak kezelése

126 Az egyházi vagyon és annak kezelése Hagyatékok 361. Az egyházi hagyomány és a szokásjog szerint a papok könyveiket vagy az egyházmegyei, vagy a plébániai könyvtárra, egyéb hagyatékuk 15%-át az egyházmegyére örökítik. 362. Eló'fordul, hogy a világi hívek hagyatékuk egy részét, vagy egészét az egyházmegyére, az egyházközségre, vagy valamilyen egyházi intézményre hagyják. Ilyenkor felhívjuk a figyelmüket arra, hogy olyan végrendeletet alkossanak, amely jogilag érvényes, és ha kö­teles részre jogosult örökösük van azt a végrendelkező biztosítsa a hosszadalmas pereskedések elkerülése végett. Figyeljünk arra is, nehogy a nekünk szánt juttatással olyan súlyos terhek, vagy kötelezettségek jár­janak együtt, amelyeket vállalni, illetve teljesíteni nem tudunk. Termé­szetesen a hagyaték vissza is utasítható. Gazdálkodás 363. Az anyagi javak felhasználása nem kisebb felelősséget je­lent, mint azok megszerzése. Éppen ezért mind az egyházmegye, mind pedig az egyes egyházközségek számára éves költségvetést kell készíte­ni. 364. Az egyházmegyei költségvetés elkészítésekor kikérik az Egyházmegyei Gazdasági Bizottság véleményét. Ügyelni kell ugyanis arra, hogy a költségvetés a valóság talaján álljon. Nagyobb tervek meg­valósításánál esetleg néhány évvel előbb elkezdik bizonyos összegek el­különítését a tervezett célra. 365. A Magyarországi Egyházközségek Képviselő-testülete Szabályzata 5. fejezetének 7. pontja előírja az évi költségvetés és szám­adás elkészítését. 366. A plébánia tulajdonában levő 1801. előtt kiadott kiadvá­nyokra a műemlékvédelmi szabályok vonatkoznak. 367. Az 1895 előtt keletkezett levéltári anyag védett.

Next

/
Thumbnails
Contents