A szombathelyi egyházmegye zsinati könyve (Szombathely, 2000)

XI. A plébánia és a hívó' közösség élete

A plébánia és a hívő közösség élete 1 19 202. § A lelkipásztor a hívekért mondott szentmiséken kívül az egyház hivatalos imáját, a zsolozsmát is gyakran ajánlja fel hí­veiért. S a hívek is imádkozzanak papjaikért. 203. § A plébános fordítson nagy gondot a gyermekek hit­oktatásának megszervezésére. Alkalomadtán kellő tapintattal figyel­meztesse a szülőket, hogy a kereszteléskor komoly ígéretet tettek gyermekeik keresztény nevelésére. 204. § Legyen gondja a plébánosnak azokra a hívekre is, akiket kisgyermekkorukban megkereszteltek, de hitoktatásban és keresztény nevelésben nem részesültek. Számukra hirdessen éven­ként rendszeres hittan tanfolyamot. Ugyanezt a lehetőséget ajánlja fel azoknak is, akik a nehéz időkben nem részesültek a keresztség szentségében sem. S a kateku­­menátus követelményei szerint készítsék fel őket a beavató szentsé­gek felvételére. 205. § Azok a hittanoktatásra járó gyermekek, akik egy másik plébánia területén lévő iskolában tanulnak, a saját plébániá­jukon részesüljenek az elsőáldozásban és a bérmálásban. Ez ugyan­is erősíti bennük a saját közösségükhöz való tartozást. 206. § A plébános törődjék a beteg, az idős és magányos hí­veivel. A rászorulókat támogassa anyagilag is. A karácsonyi és hús­véti időben pedig szólítsa fel híveit, hogy idős és beteg hozzátartozó­ikhoz hívassanak papot. Evenként egyszer a templomban is rendez­zék meg az idősek és a betegek napját, amikor közösségben kiszol­gáltatja számukra a szentkenet szentségét. 207. § Ha a plébánián vannak fizetett alkalmazottak, az egyházközségi képviselő-testület kössön velük munkaszerződést és azt az Egyházmegyei Hatósággal hagyassa jóvá. 208. § A plébános feladata a plébániai iroda szakszerű ve­zetése, amelynek keretében pontosan végezzék az anyakönyvezést, valamint határidőre készítsék el az évi költségvetéseket, számadáso­kat és az esperes révén küldjék be a Püspöki hivatalba.

Next

/
Thumbnails
Contents