Toronyi Németh István: Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8. (Szombathely, 1947)

mezett utasaim lennének!“ — tette hozzá a társa. Egyik sem bánta meg, hogy szabadnapját föl kellett áldoznia az ünnep miatt, Rendezögárda várta a vasúton érkezőket, akik a hangszóró irányításával gyorsan felfejlődtek és vonultak a városba. Egy órával a hercegprímás szentmiséjének kezdete előtt a templomtéren és a szomszédos utcákban már nem volt talpalatnyi hely üresen. Kilométer hosszúságban álltak az utcákban a zarándokok. A korábban érkezettek a templomot övező püspökkertbe vonultak, hogy helyet kapjanak az új érkezők is. A templomban imádkoznak és énekelnek, Valami különös öröm hatja át a szíveket, az újjáéledés friss hangulata. Kihallatszík az ének és beleolvad a kínt várakozó zarándokok dalába:

Állunk Isten templomában, lerombolták s újra áll,

Égre mutat a két tornya, ahol többé nincs halál.

Áll az oltár, Boldogasszony, vigaszunkra ím nekünk,

Ó fogadd el kegyes szívvel hozzád szálló énekünk.

Kilenc órakor az egész egyházmegye területéről egyenruhás lánycsoportok gyülekeztek a szeminárium zárt udvarán Kárpáti Jolán és Berdál Mária, egyházmegyei vezetők felügyelete alatt. Kováts Vince váci segédpüspök a katekízmusverseny ezévi győztesének, a mílleí lánycsoportnak átadta az egyházmegye zöldselyem vándorzászlóját, mely eddig a horvátnádaljai lánycsoport birtokában volt. Ed alkalommal került először Zalába az értékes vándordíj.

„A zászló mindig eszmék hordozója — mondotta Kováts Vince segédpüspök — s csak annyit ér, amennyit a zászlóhordozó lélek. Ezt a zászlót katolikus lányok hordozzák büszkén és boldogan, lányok, akik a krisztusi bölcseség kivonatát, a Kátét nemcsak ismerik, hanem parancsai szerint is élnek."

A rövid ünnepség az egyházközségi lánycsoportok jeligéjének énekével ért véget.

b) Ünnepi istentisztelet

Tíz órakor befejeződött a zarándokcsoportok felvonulása. Harangzúgás közt a püspökvárból elindult a papság

35