Toronyi Németh István: Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8. (Szombathely, 1947)

soha nem akadt fenn. Nevük kitörölhetetlenül be van írva a székesegyház falaiba. Mikor azonban hálásan emlékezem meg a különféle segít­ségről, mégis azt kell hangsúlyoznom, hogy az erkölcsi és kegyelmi erők mutatták meg, mit tud a katolikus újjáépítés Isten kegyelmével. Áll a templom, de csak akkor marad meg a jövőben, ha lelkűnkben is felépítjük az Isten templomát. A kőből épített istenháza és lelkűnknek temploma olyan szoros kapcsolatban van egymással, hogy egyik a másik nélkül nem maradhat meg. Minden templomnak cementnél és kőnél erősebb fenntartója a lelkekben épült Isten temploma. Azért figyelmeztetlek benne­teket az Apostollal: Ti is, mint élő kövek épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, ame­lyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. (I. Pét. 2, 5.) A székesegyház kitárta kapuit. Amikor bejöttünk, ujjongó ének és könnyező sírás töltötte be, mint a fogságból hazatért zsidók templomépítési ünnepét. Visszagondoltunk templomunk elveszett szépségeire és megsirattuk. Rágondolunk az újjáépült templom kegyelmi hivatására és örülünk neki. De megemléke­zünk azokról is, akik a székesegyházzal együtt áldozták fel életüket, kezdve a székeskáptalan két érdemes tagjától, a fél­ezer áldozaton keresztül a legkisebb gyermekig, akik az első vasárnap szentáldozásának kegyelmével mint aprószentek, engesztelésül léptek Isten oltára elé. Hozzátok fordulok, vér­tanú lelkek: ne szűnjetek meg Isten zsámolya előtt közbenjárni, hogy könyörüljön meg rajtunk az Isten. Mi szövetséget akarunk vele kötni Szűzanyánk keze által, segítsen meg, hogy újjá­építhessünk mindent ezen a földön: templomainkat, otthonain­kat, iskoláinkat. De újjá akarjuk építeni egész életünket, hogy ne legyen benne többé gyűlölet, harag, irigység, szemérmet­lenség, széthúzás, hanem legyen meg a társadalmi és nemzeti életben Istent kereső és Istenben egymásra talált lelkek egy­sége. így teljesedik karácsony éjtszakájának angyali ígérete: békesség lesz a földön minden jóakaratú embernek." b) Az Ifjúság ünnepe Te Deum zárta be a templomszentelési misét. A hí­vek távoztak, hogy helyet adjanak a tanuló ifjúságnak, mely az épület mögött, a római provincia és a Szent Quirinus-bazilika romjai körül gyülekezett. Diákfíúk és leányok hosszú sorokban vonultak fel tanítóik vezetésé­vel. A téren szorongó tömeg gyönyörködött a festői me-20

Next

/
Thumbnails
Contents